Budapesti Levéltári Mozaikok

2019. november 17-én ünnepeltük Pest, Buda és Óbuda egyesítését, Budapest főváros létrejöttének 146. évfordulóját. Ezen alkalomból Budapest Főváros Levéltára új rovatot indított, Levéltári Mozaikok címmel, amely 2021. május 1-jétől Budapesti Levéltári Mozaikok néven, június 1-jétől pedig bejegyzett online sorozatként jelenik meg. Intézményünk mindig kiemelt figyelmet fordított arra, hogy munkatársaink tudományos előmenetelét és kutatásait támogassa, közülük többen az általuk kutatott korszak és terület elismert szakemberei. A havonta kétszer jelentkező rovat egyik célja a levéltáros kollégák és tudományos eredményeik megismertetése a nagyközönséggel. A Levéltári Mozaikok másik célja, hogy az egyes – tartalmuk és formátumuk miatt vagy egyéb okból – érdekes, értékes, különleges képi és írott források bemutatásával felhívja a figyelmet a levéltárban őrzött kincsekre és múltunk megismerésének fontosságára.

2022 áprilisától a sorozat külön oldalt kapott, https://leveltarimozaikok.bparchiv.hu/ címen. Itt találhatók az új cikkek, valamint a régebbi írások is olvashatók és letölthetők.

A korábbi cikkek online verziói Budapest Főváros Levéltára honlapján az alábbi oldalon keresztül érhetők el: https://bparchiv.hu/statikus/budapesti-leveltari-mozaikok