2023-ban Budapest megalakulásával együtt a Fővárosi Rendőrség is százötven éves születésnapját ünnepli, ugyanis 1873. december 15-én került állami kezelésbe a korábbi három város, Pest, Buda és Óbuda addig jogilag egymástól függetlenül működő rendőrsége. Az egyesített rendőrség nem csupán a nehéz, sokrétű feladatokat örökölte meg városi elődszerveitől, de az alulszervezettség és a pénzszűke miatti problémákat is. Ezek közül a rendőrségi állomány elhelyezése, vagyis a szervezet által használt épületekkel kapcsolatos kérdések bemutatására vállalkozik jelen írás. A cikk második része a Kiegyezéstől a városegyesítésig tartó időszakot foglalja össze.
2023-ban Budapest megalakulásával együtt a Fővárosi Rendőrség is százötven éves születésnapját ünnepli, ugyanis 1873. december 15-én került állami kezelésbe a korábbi három város, Pest, Buda és Óbuda addig jogilag egymástól függetlenül működő rendőrsége. Az egyesített rendőrség nem csupán a nehéz, sokrétű feladatokat örökölte meg városi elődszerveitől, de az alulszervezettség és a pénzszűke miatti problémákat is. Ezek közül a rendőrségi állomány elhelyezése, vagyis a szervezet által használt épületekkel kapcsolatos kérdések bemutatására vállalkozik jelen írás.
Miért éppen a 40. évfordulón emlékeztek meg először ünnepélyes keretek között az egyesített Budapest létrehozásáról? Miért november 17-ét választották emléknapnak? Milyen üzenetet hordozott a megemlékezés az első világháború előestéjén? Az alábbi tanulmányban a fenti kérdésekre keressük a választ.
A hidak történetét több szempontból vizsgálták már, ám történetüket leginkább az építésük, a háborús sérüléseik és az azt követő, valamint egyéb időkben véghezvitt felújításaik határozták meg. Kevesebb szó esett a hidak, az átkelés biztosításán túli, más jellegű, netán különleges, a történelmet is formáló szerepéről. A következő írásunk két ilyen fontos eseményt örökít meg a Lánchíd példájával.
Szent István király felesége, a bajor származású Boldog Gizella kultuszával elsősorban Veszprém városában találkozunk, de Budapesten vannak hozzá kapcsolódó emlékek. Ennek egyik példájaként mutatjuk be a Gizella Királyné Leánygimnázium történetét. A belvárosi iskola Gizella tiszteletének erősítése céljából vette fel a királyné nevét 1922-ben. Az intézmény 1941-ben Budára költözött, majd 1949/1950-re a kommunista hatalom először a „Királyné”, ezután a „Gizella” nevet törölte az iskola nevéből.
A 19. században a prostitúció reglementációja magával hozta a különböző bordélyokra és prostituáltakra vonatkozó szabályokat. Az egyik ilyen Magyarországon híres-hírhedt türelmi bárca volt, az az igazolvány, amivel a kéjnők igazolni tudták, hogy legálisan végzik a munkájukat és rendszeres orvosi felügyelet alatt állnak, vagyis nem szenvednek semmilyen fertőző betegségben. Ezeket a kéjnőknek minden esetben maguknál kellett tartaniuk, hogy igazolni tudják magukat. De mégis pontosan hogyan is nézett ki? Hogyan lehetett hozzá jutni? Miképpen változott az idők során a formája és külalakja? Milyen információk szerepeltek benne?
A Fővárosi Állat- és Növénykert főbejáratától jobbra induló sétányon az intézmény meghatározó vezetőinek szobrai találhatóak. Köztük van dr. Lendl Adolfé is, aki az állatkert 1909–1912-ig tartó átépítése során végzett eredményes munkájával örökre beírta magát a városligeti zoológiai és botanikus kert történetébe. Annak ellenére, hogy az egykori intézményvezetőnek kiemelkedően kalandos élete volt, nevét kevesen ismerik a természettudományos körökön kívül. Ezen próbál segíteni ez a tanulmány, amely Lendl életéről egy átfogóbb képet igyekszik bemutatni.
Az egyesített főváros születéséről szóló cikksorozatunk következő részében a harmadik város, Óbuda egyesítéshez vezető útját ismerhetjük meg. Óbuda mind lakosságszámát, mind gazdasági jelentőségét tekintve elmaradt Pest és Buda mellett, karakterében a bortermelő Budához hasonlított, ugyanakkor a hajógyárnak és a textilgyáraknak köszönhetően egy ipari külváros jellegzetességeit is mutatta. Az 1850-ben ideiglenesen Budához csatolt Óbuda számára a legnagyobb kihívást a koronauradalommal kapcsolatos jogviszonyok rendezése, a másik két várossal történő „egyenjogúsítása” jelentette.
1925. augusztus 13-án Ostende-ben írták alá Budapest székesfőváros és a külföldi hitelezők képviselői azt az egyezményt, amelyben megállapodtak a háború előtti kölcsönök törlesztése és kamatfizetése újra felvételének feltételeiről és az 1914 óta felgyülemlett hátralék kezeléséről. A kölcsönök történetét és felvételük célját Garami Erika cikke (Levéltári Mozaikok 2022/9. szám) foglalta össze. A kölcsönök felvételekor, az aranyalapú valuta, a stabil árfolyamok korában a döntéshozók horizontján nem (de az eladósódás ellenzőién sem) szerepelt az árfolyamok szélsőséges eltolódásából eredő kockázat.
A korona értékének zuhanása azonban horribilissé duzzasztotta a valutában fennálló, eredetileg elviselhető mértékűnek és jól kigazdálkodhatónak tűnő tartozásokat. Ennélfogva Budapest a békeszerződés aláírása után sem tudta a fizetést megkezdeni. A kérdés rendezése a főváros életében a normalizálódás, a békegazdálkodásra való áttérés nélkülözhetetlen feltétele volt. Addig nem lehetett szó szilárd alapokon nyugvó költségvetésről és városfejlesztésről, ameddig bizonytalan volt, hogy a kölcsönök törlesztésénél a következő évekre milyen terhekkel kell számolni, nem beszélve annak következményeiről, hogy a főváros nem fizető adósként állt a pénzvilág előtt. A kölcsönrendezés történetéről részletesebben a Fons folyóiratban megjelent két részes tanulmányunkból lehet tájékozódni: I. rész, II. rész.
1938-ban a Szent István-emlékév rendezvénysorozat nemzeti, állami, míg a kongresszus felekezeti jellegét hangsúlyozták. A cikk a 34. Eucharisztikus Világkongresszus protestáns, zsidó és ellenzéki sajtóvisszhangját állítja középpontba. A felekezeti lapok – a korszak hazai felekezetközi viszonyai, az állami elvárások és a hitelvek alapján – elsősorban hitelvi, míg a különböző politikai-ideológiai irányultságú lapok politikai szempontú, összességében pozitív megnyilvánulásaiknak adtak hangot.
