2023/6. Garami Erika: Vaszary contra Ernst Lajos – Vaszary János perei

Vaszary János festőművész (Kaposvár, 1867. november 30. – Budapest, 1939. április 19.) pályája számos ponton kapcsolódik a fővároshoz. Itt tanult, tanított, lakott, alkotott, kiállított, a fővárosi művészélet egyik ismert és elismert egyénisége volt, annak ellenére, hogy műveit és stílusát gyakran kritizálták. Fővárosi témájú alkotásai méltán tarthatnak számot a szakemberek teljes körű elemzésére, különösen a Budapest kálváriája című sorozat, amelynek harmadik része az újonnan feltárt festmények egyike.

Ritkábban esik szó a festőművész pályatársaihoz fűződő kapcsolatairól, a szakmai ellentétekről, a perekről, amelyekben szerepelt felperesként, alperesként, de tanúként is. A sajtó számára is hírértékű volt olyan konfliktusa, amely végül nem vezetett perhez.
Budapest Főváros Levéltára őrzi Vaszary János festőművész és Ernst Lajos múzeumigazgató, kiállítás-rendező 50.000 koronáért folytatott perének iratait.

DOI: 10.56045/BLM.2023.6

Tovább a cikkhez

2023/5. Mautner Zoltán: A tudós és az ember – Lendl Adolf életpályája

A Fővárosi Állat- és Növénykert főbejáratától jobbra induló sétányon az intézmény meghatározó vezetőinek szobrai találhatóak. Köztük van dr. Lendl Adolfé is, aki az állatkert 1909–1912-ig tartó átépítése során végzett eredményes munkájával örökre beírta magát a városligeti zoológiai és botanikus kert történetébe. Annak ellenére, hogy az egykori intézményvezetőnek kiemelkedően kalandos élete volt, nevét kevesen ismerik a természettudományos körökön kívül. Ezen próbál segíteni ez a tanulmány, amely Lendl életéről egy átfogóbb képet igyekszik bemutatni.

DOI: 10.56045/BLM.2023.5

Tovább a cikkhez

2023/4. Biró Aurél: Magyarok a Francia Idegenlégióban – Az indokínai háborúban hősi halált halt Horváth Béla élete

Az alábbi írás esettanulmány egy előkészületben álló monográfiához, amely az indokínai háborúban a Francia Idegenlégió kötelékében megforduló, hazájukat különböző okokból elhagyó magyarok életútjait tárja fel. Horváth Béla egyike ennek a közel 850 személynek. A fennmaradt családi iratok (fotók, levelek) segítségével bepillantást nyerhetünk az idegenlégiósok mindennapjaiba és megismerhetjük nem könnyű sorsukat.

DOI: 10.56045/BLM.2023.4

Tovább a cikkhez

2023/3. Herédi Attila: Új lehetőség a fejlődésre – Kőbánya és a városegyesítés

ház

Amikor Budapest egyesítésének gondolata felmerült, elsősorban Buda és Pest szabad királyi városok nagy múltú, sűrűn beépített- és lakott, gazdaságilag is jelentős belső városrészeinek sorsát szerették volna szorosabban összekötni, amihez Óbuda mezőváros csatlakozása is eléggé kézenfekvőnek látszott. Később bizonyos megfontolások alapján egyes külterületek, vagy különleges helyzetű városrészek szabályozásáról is gondoskodtak – ilyen volt pl. a Margitsziget. Ugyanakkor Pestnek nagy kiterjedésű tartozékai is voltak, amelyek a lakosság számában, vagy az urbanizáció mértékében nem érhettek fel a belsőbb kerületekkel.

Sokan így vélekedtek Kőbányáról is, holott az 1860-as évek végére itt már fontos előre lépések történtek a városiasodás felé, és az ide települt üzemek is jelentős gazdasági erőt képviseltek. Azonban ahhoz, hogy a honatyák Kőbányát komolyan vegyék, és végül tizedik kerületként csatlakozhasson a főváros területéhez, az itt érdekelt birtokosoknak, és gyártulajdonosoknak is össze kellett fogniuk. A következő írás erről számol be.

DOI: 10.56045/BLM.2023.3

Tovább a cikkhez

2023/2. Pecsők László: Száz éve alakult meg a BSZKRT

nyugati

Száz évvel ezelőtt, 1923-ban jött létre Budapest egységes közlekedési vállalata, a köznyelvben csak „Beszkártként” emlegetett Budapest Székesfőváros Közlekedési Részvénytársaság (BSZKRT). A vállalat megszületése azonban nem volt egyszerű folyamat, amit az egy éven belüli többszöri rendszerváltás is nehezített. Az elődvállalatok részvényeseinek kárpótlása, a korábban több vállalkozás által üzemeltetett vonalhálózatok egyesítése komoly feladatok elé állították a politikusokat és a szakembereket egyaránt.

DOI: 10.56045/BLM.2023.2

Tovább a cikkhez

2023/1. Jakab Réka: Az ismeretlen hagyaték. Gondolatok a Szendrey Júlia halála után lefolytatott hagyatéki eljárásról

Petőfi Sándor születésének bicentenáriuma alkalmából meghirdetett emlékévben Budapest Főváros Levéltára a költő családtagjaira vonatkozó, mindeddig kiadatlan levéltári iratok közkinccsé tételével tiszteleg a költő emléke előtt. Elsőként felesége, Szendrey Júlia halála után lefolytatott hagyatéki eljárás iratait mutatjuk be.

DOI: 10.56045/BLM.2023.1

Tovább a cikkhez

2022/19. Sipos András: Az egyesülő főváros önkormányzati jogainak kérdése

Az egyesített Budapest főváros létrehozásának egyik alapkérdése volt, hogy az milyen jogállással, önkormányzati jogokkal tagozódjék be a kiegyezés után létrehozott új közigazgatási és önkormányzati rendszerbe. Autonómiája hasonló lesz a vármegyékhez és a vidéki városokhoz, vagy városvezetése azoknál nagyobb, avagy, fővárosi szerepkörére és annak az állam érdekeivel való szoros kapcsolatára tekintettel éppenséggel szűkebb mozgástérrel fog rendelkezni? A városegyesítési törvény vitája során a különböző álláspontok főként a főispáni, illetve főpolgármesteri tisztség rendszeresítése és szerepe körül csaptak össze, miközben a vita átsiklott azokon a rendelkezéseken, amelyek a következő évtizedekben ténylegesen az autonómia jóval erősebb korlátjainak bizonyultak.

DOI: 10.56045/BLM.2022.19

Tovább a cikkhez

2022/18. Herédi Attila: Elvharcok és reális megfontolások Budapest rendőrségének kérdésében (Rendészet, állami vagy fővárosi rendőrség)

Buda, Pest és Óbuda – ugyan koronként változó mértékű – önállósággal, de választott testületeik (tanácsaik) irányításával maguk intézték helyi közügyeiket, amelyeknek egyik lényeges része volt a rendészeti feladatok ellátása. A városegyesítés közeledtével az a kérdés is napirendre került az országgyűlésen, hogy a létrejövő Budapesten miként szervezzék meg a rendőrséget.

A korábbihoz hasonlóan működjön tovább, de már a főváros irányítása alatt – kockáztatva így a három eltérő karakterű város(rész) helyzetéből és lehetőségeiből eredő konfliktusokat –, vagy az egész szerv kerüljön inkább állami kezelésbe. Nem egyszerűen szervezeti és finanszírozási kérdéseket kellett megvitatniuk a politikusoknak, mert már az elvek tekintetében is jelentős nézetkülönbségek kerültek elő. A következő írás bemutatja a fővárosi rendőrség létrehozásával kapcsolatos vitákat, amelyek jól érzékeltetik, hogy milyen horderejű kérdés megoldásában kellett a honatyáknak konszenzusra jutniuk.

DOI: 10.56045/BLM.2022.18

Tovább a cikkhez

2022/17. Gerhard Péter: Az egyesülő Budapest közigazgatási és választókerületeinek kialakulása

térkép

Az egyesített főváros létrehozása nemcsak három város, hanem az ezek bel- és külvárosaiból álló városrészek közös igazgatás alá helyezését is jelentette. Kérdéses, vajon rendelkeztek-e sajátos öntudattal az egyes városrészek lakói, és ha igen, tudták-e ezt érvényesíteni a kerülethatárok kialakítása során. A 150. évforduló apropóján megjelenő cikksorozat következő része a városrészek kialakulását, továbbá a városegyesítés során a közigazgatási és választókerületek megállapításának dilemmáit és az esetleges érdekütközéseket mutatja be.

DOI: 10.56045/BLM.2022.17

Tovább a cikkhez

2022/16. Simon Katalin: A harmadik testvér: Óbuda és a városegyesítés

térkép és címer

Az egyesített főváros születéséről szóló cikksorozatunk következő részében a harmadik város, Óbuda egyesítéshez vezető útját ismerhetjük meg. Óbuda mind lakosságszámát, mind gazdasági jelentőségét tekintve elmaradt Pest és Buda mellett, karakterében a bortermelő Budához hasonlított, ugyanakkor a hajógyárnak és a textilgyáraknak köszönhetően egy ipari külváros jellegzetességeit is mutatta. Az 1850-ben ideiglenesen Budához csatolt Óbuda számára a legnagyobb kihívást a koronauradalommal kapcsolatos jogviszonyok rendezése, a másik két várossal történő „egyenjogúsítása” jelentette.

DOI: 10.56045/BLM.2022.16

Tovább a cikkhez