Miért éppen a 40. évfordulón emlékeztek meg először ünnepélyes keretek között az egyesített Budapest létrehozásáról? Miért november 17-ét választották emléknapnak? Milyen üzenetet hordozott a megemlékezés az első világháború előestéjén? Az alábbi tanulmányban a fenti kérdésekre keressük a választ.
DOI: 10.56045/BLM.2023.12
Tovább a cikkhez
1870. november 5-én Pesten, a Sándor utca 12. szám alatti szálláshelyén 22. életévében elhunyt Petőfi Zoltán, Petőfi Sándor és Szendrey Júlia egyetlen gyermeke, a költő örököse. A súlyos tüdővészben szenvedő fiú rövid és viharos életét, szomorú és hányattatott sorsát az irodalomtörténeti kutatás részletesen feltárta. Budapest Főváros Levéltára a Petőfi 200 Emlékév keretében ezúttal Petőfi Zoltán itt őrzött hagyatéki iratait mutatja be, kiemelve olyan részleteket, amelyek mindeddig nem kerültek publikálásra.
DOI: 10.56045/BLM.2023.11
Tovább a cikkhez
A Fővárosi Levéltár iratanyagát a II. világháború végén a Bazilika altemplomába menekítették a Városháza Légoltalmi Letétgyűjtemény részeként, ahol károsodás nélkül vészelte át a világégést. Az altemplom ugyan alkalmatlan volt iratanyag hosszabb távú tárolására, de a főváros a világháború utáni időkben nem a levéltári anyag méltó elhelyezését tartotta az elsők közt megoldandó problémának, a levéltár mindenkori vezetői hiába sürgették a kérdés rendezését. 1949-ben a főváros tervei között szerepelt az egykori birodalmi német nagykövetség Úri u. 64-66. sz. alatti épületének megvásárlása levéltári célokra, az ezzel kapcsolatos átalakítási, újjáépítési tervek is elkészültek.
A forráshiány és/vagy a levéltárak tervezett állami kézbe vétele elsodorta az elképzelést, a fővárosi levéltár még évtizedekig kénytelen volt használni a Bazilika pincéit. A várbeli épület átalakítási tervei a levéltártörténet részét képezik.
DOI: 10.56045/BLM.2023.10
Tovább a cikkhez
A hidak történetét több szempontból vizsgálták már, ám történetüket leginkább az építésük, a háborús sérüléseik és az azt követő, valamint egyéb időkben véghezvitt felújításaik határozták meg. Kevesebb szó esett a hidak, az átkelés biztosításán túli, más jellegű, netán különleges, a történelmet is formáló szerepéről. A következő írásunk két ilyen fontos eseményt örökít meg a Lánchíd példájával.
DOI: 10.56045/BLM.2023.9
Tovább a cikkhez
Szent István király felesége, a bajor származású Boldog Gizella kultuszával elsősorban Veszprém városában találkozunk, de Budapesten vannak hozzá kapcsolódó emlékek. Ennek egyik példájaként mutatjuk be a Gizella Királyné Leánygimnázium történetét. A belvárosi iskola Gizella tiszteletének erősítése céljából vette fel a királyné nevét 1922-ben. Az intézmény 1941-ben Budára költözött, majd 1949/1950-re a kommunista hatalom először a „Királyné”, ezután a „Gizella” nevet törölte az iskola nevéből.
DOI: 10.56045/BLM.2023.8
Tovább a cikkhez
A 19. században a prostitúció reglementációja magával hozta a különböző bordélyokra és prostituáltakra vonatkozó szabályokat. Az egyik ilyen Magyarországon híres-hírhedt türelmi bárca volt, az az igazolvány, amivel a kéjnők igazolni tudták, hogy legálisan végzik a munkájukat és rendszeres orvosi felügyelet alatt állnak, vagyis nem szenvednek semmilyen fertőző betegségben. Ezeket a kéjnőknek minden esetben maguknál kellett tartaniuk, hogy igazolni tudják magukat. De mégis pontosan hogyan is nézett ki? Hogyan lehetett hozzá jutni? Miképpen változott az idők során a formája és külalakja? Milyen információk szerepeltek benne?
DOI: 10.56045/BLM.2023.7
Tovább a cikkhez
Vaszary János festőművész (Kaposvár, 1867. november 30. – Budapest, 1939. április 19.) pályája számos ponton kapcsolódik a fővároshoz. Itt tanult, tanított, lakott, alkotott, kiállított, a fővárosi művészélet egyik ismert és elismert egyénisége volt, annak ellenére, hogy műveit és stílusát gyakran kritizálták. Fővárosi témájú alkotásai méltán tarthatnak számot a szakemberek teljes körű elemzésére, különösen a Budapest kálváriája című sorozat, amelynek harmadik része az újonnan feltárt festmények egyike.
Ritkábban esik szó a festőművész pályatársaihoz fűződő kapcsolatairól, a szakmai ellentétekről, a perekről, amelyekben szerepelt felperesként, alperesként, de tanúként is. A sajtó számára is hírértékű volt olyan konfliktusa, amely végül nem vezetett perhez.
Budapest Főváros Levéltára őrzi Vaszary János festőművész és Ernst Lajos múzeumigazgató, kiállítás-rendező 50.000 koronáért folytatott perének iratait.
DOI: 10.56045/BLM.2023.6
Tovább a cikkhez
A Fővárosi Állat- és Növénykert főbejáratától jobbra induló sétányon az intézmény meghatározó vezetőinek szobrai találhatóak. Köztük van dr. Lendl Adolfé is, aki az állatkert 1909–1912-ig tartó átépítése során végzett eredményes munkájával örökre beírta magát a városligeti zoológiai és botanikus kert történetébe. Annak ellenére, hogy az egykori intézményvezetőnek kiemelkedően kalandos élete volt, nevét kevesen ismerik a természettudományos körökön kívül. Ezen próbál segíteni ez a tanulmány, amely Lendl életéről egy átfogóbb képet igyekszik bemutatni.
DOI: 10.56045/BLM.2023.5
Tovább a cikkhez
Az alábbi írás esettanulmány egy előkészületben álló monográfiához, amely az indokínai háborúban a Francia Idegenlégió kötelékében megforduló, hazájukat különböző okokból elhagyó magyarok életútjait tárja fel. Horváth Béla egyike ennek a közel 850 személynek. A fennmaradt családi iratok (fotók, levelek) segítségével bepillantást nyerhetünk az idegenlégiósok mindennapjaiba és megismerhetjük nem könnyű sorsukat.
DOI: 10.56045/BLM.2023.4
Tovább a cikkhez
Amikor Budapest egyesítésének gondolata felmerült, elsősorban Buda és Pest szabad királyi városok nagy múltú, sűrűn beépített- és lakott, gazdaságilag is jelentős belső városrészeinek sorsát szerették volna szorosabban összekötni, amihez Óbuda mezőváros csatlakozása is eléggé kézenfekvőnek látszott. Később bizonyos megfontolások alapján egyes külterületek, vagy különleges helyzetű városrészek szabályozásáról is gondoskodtak – ilyen volt pl. a Margitsziget. Ugyanakkor Pestnek nagy kiterjedésű tartozékai is voltak, amelyek a lakosság számában, vagy az urbanizáció mértékében nem érhettek fel a belsőbb kerületekkel.
Sokan így vélekedtek Kőbányáról is, holott az 1860-as évek végére itt már fontos előre lépések történtek a városiasodás felé, és az ide települt üzemek is jelentős gazdasági erőt képviseltek. Azonban ahhoz, hogy a honatyák Kőbányát komolyan vegyék, és végül tizedik kerületként csatlakozhasson a főváros területéhez, az itt érdekelt birtokosoknak, és gyártulajdonosoknak is össze kellett fogniuk. A következő írás erről számol be.
DOI: 10.56045/BLM.2023.3
Tovább a cikkhez