A Vendéglátóipari Szakközép- és Szakmunkásképző Iskolát hetven éve, 1952-ben alapították. Ma Gundel Károly nevét viseli. Az alábbiakban az iskola történetével kapcsolatos pedagógiai foglalkozásaink egyikét mutatjuk be. A cikk digitális közlése lehetővé teszi, hogy az olvasó is követhesse az oktatás folyamatát.
DOI: 10.56045/BLM.2022.12
Aki nyomon követi Budapest Főváros Levéltára tevékenységét, tudja, hogy nem pusztán az ügyfelek és kutatók igényeit igyekszünk kielégíteni, az ifjúság számára is nyújtunk szolgáltatásokat: a levéltár 2011 óta részt vesz az általános és középiskolás fiatalok nonformális képzésében.[1]
2021 őszén keresett fel minket a Gundel Károly Vendéglátóipari és Turisztikai Technikum több tanára, hogy tartsunk számukra vendéglátás, illetve turisztikai tárgyú foglalkozást. Mivel minden iskola számára a korosztály, a lakhely, az iskola földrajzi fekvése és a tananyag szerint készítjük elő a programot, most egy új foglalkozást dolgoztunk ki, ezúttal a vendéglátás történetére és Gundel Károly életére, illetve a Gundel családon keresztül a családfakutatás rejtelmeinek bemutatására fókuszálva. Az alább ismertetésre kerülő elem a teljes foglalkozás egyik részeleme, és tisztában vagyunk vele, hogy a Gundel család történetének bemutatására számos egyéb forrás is bevonható.
Állításom a következő: mint a modern főzőműsorokban szokás, félóra alatt – három fogásként – pusztán Budapest Főváros Levéltára kutatótermében elérhető elektronikus forrásokra alapozva három nemzedékre felmenően felállítom Gundel Károly családfáját, és – desszertként – néhány iskolatörténeti érdekességgel is szolgálok.
0–5. perc
A kutatás megkezdése előtt természetesen némi ismeretátadásra van szükség. Fontos felvázolni, mi a családfakutatás (hogyan máshogy lehetne jobban demonstrálni ezt, mint a sajátunkkal?), mi a módszertana, hol vannak a dátumhatárok (1895. állami anyakönyvvezetés kezdete; 1895–1980, az állami anyakönyvek másodpéldányai a BFL-ben[2]), mely anyakönyvek kerülhetnek szóba a kutatás kapcsán (születési, iskolai, házassági, halotti), mely iratokat digitalizáltak országosan és a BFL-ben.
1. kép. A szerző családfája
6–7. perc
Ahogy az olvasónak, úgy a fiataloknak is megvallom, hogy a kutatást (és a bemutatót is) a Hungaricana weboldal (www.hungaricana.hu) böngészésével kezdtem: egyszerűen beírtam „Gundel Károly” kereső kifejezést. Az 1133 találat[3] „Tartalomgazda” szerinti szűkítése elsők között kínálja Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága 1989. december 4-i ülésének jegyzőkönyvét, azon belül is Gundel Károly életrajzát, melyből kiderül, hogy „Gundel Károly 1883. szeptember 23-án született Budapesten, egy tekintélyes vendéglős család fiaként, hiszen apja Gundel János a magyar szálloda- és vendéglátóipar és a magyarországi idegenforgalom úttörője, valamint 35 éven át, 1876–1911-ig a szállodások és vendéglősök elnöke volt.”[4]
8–12. perc
Mivel Gundel 1980 előtt született (és hunyt el) Budapesten, esélyünk van arra, hogy rá vonatkozó levéltári forrásokat találjunk levéltárunkban! Miután a diákokkal tisztáztuk, hogy az 1895 előtti időszakra vonatkozó anyakönyvi adatokat csak egyházi matrikulákból meríthetünk, ezért megnézzük a kutatók számára is elérhető – XV_20_2_Egyhazi_akv.xls nevet viselő –, Budapest Főváros Levéltárában őrzött egyházi anyakönyvekről készült digitalizált mikrofilmek adatait tartalmazó, táblázatos formájújegyzéket.
2. kép. Budapest Főváros Levéltárában őrzött egyházi anyakönyvekről készült mikrofilmek jegyzékének részlete. (BFL XV.20.2)
Három adatra van szükségünk ahhoz, hogy a kutatásunkat „eredményesen” elindítsuk: 1. Mely felekezetben született Gundel Károly? (Ezt még nem tudjuk.) 2. Melyik évben? (1883) 3. Mely kerületben? (Ezt sem tudjuk.)
A jegyzékben az első mikrofilm (A1) a budavári evangélikus keresztelési, házassági, halotti anyakönyveket tartalmazza, az adott évszámot is magában foglalva. A második mikrofilm (A2) időintervalluma megelőzi a vizsgált időszakot, de a harmadik tekercsben már újra találhatók 1883-as adatok.
Ha lenne elég sok időnk a tényleges kutatást demonstrálni, bizony végig kellene nézni az A1 tekercs HU_BFL_XV_20_2_A1_0163–165 közötti JPG-oldalakat, de itt a Gundel családból származó Károlyt nem találnánk. Mivel az A2 tekercs a keresett adatoknál korábbi információkat tartalmaz, a kutatást tehát az A3 tekerccsel kell folytatni, ezen belül szemmel láthatóan a HU_BFL_XV_20_2_A3_0224.jpg oldaltól.[5] A megoldást a 311-es felvételen találjuk meg.[6] Az olvasóra bízom, hogy a fiatalokkal való foglalkozás alatt, hány oldal böngészését tartaná megfelelő mennyiségnek, én „véletlenszerűen” a 310. oldalon kezdem az olvastatást, ne feledjük, hogy a diákoknak német fejlécű anyakönyvben nehezen olvasható kézírást kell kisilabizálni.
A 229. bejegyzéshez érve végre találunk egy Károly Márton nevű fiút, aki 1883. szeptember 23-én született (törvényes házasságban, 7. oszlop) Gundel János evangélikus magánzó és Kommer Anna római katolikus szülők gyermekeként, akik Budapest akkori IV. (ma V.) kerületében, a Reáltanoda utca 19. szám alatt laktak.[7]
A gyerekekkel az adatokat a helyben „kreált”, mindenki számára látható táblára feljegyezzük. (A halálozás helyét és évszámát még korábban, a tanácsi előterjesztésből ismerhettük meg.)
Gundel Károly Márton Születési helye, ideje: Budapest, 1883. szeptember 23. Halálozás helye, ideje: Budapest, 1956. |
|
Édesapja neve: Gundel János | Édesanyja neve: Kommer Anna |
4. kép Gundel Károly Márton születési anyakönyve és a tanácsi előterjesztés alapján készült adatai
13–15. perc
A szülők születési dátuma azonban az anyakönyvből nem derül ki. A kutatás eredményes folytatására a következő lehetőség az lenne, ha a szülők házasságkötésének időpontját megtudnánk. A fenti iratban azonban ez sem szerepel. A kevésbé kitartó kutató le is zárhatná a kutatást, de a kutató- és az oktatótermünkből hozzáférhetünk az Arcanum Digitális Tudománytár adatbázishoz (ADT), ahol a „Gundel János” AND „Kommer Anna” AND „házasság” keresőkifejezéssel igyekeztem házasságkötésükre sajtóforrást találni. Ha arra nem is sikerült, azonban a sajtó beszámolt Gundel János haláláról:
„Özv. Gundel Jánosné szül. Kommer Anna mint felesége, Károly, Katica és Ferenc mint gyermekei, Gundel Károlyné szül. Blasutigh Margit és Gundel Ferencné szül. Gross-Bourge Edith mint menyei, úgy a maguk, mint az összes rokonság nevében mélyen lesújtva jelentik, hogy a legjobb férj, szerető apa, após, nagyatya, testvér és rokon, Gundel János volt szállodás, a Ferenc József-rend lovagja, fővárosi bizottsági tag, a Szállodások és vendéglősök ipartársulatának díszelnöke, az I-ső magy. részvényserfőzde igazgatósági tagja, a Budapest deáktéri ág. ev.[8] hitv. testvéregyháza közgondnoka stb. 1915. évi december hó 28-án hajnali 3 órakor, életének 72-ik és boldog házasságának 47-ik évében, hosszú, súlyos szenvedés után csendesebb jólétre szenderült.”[9]
5. kép. Tudósítás Gundel János haláláról. (Pesti Hírlap, 1915. december 30.)
Mit tudhatunk meg a fenti adatokból? Gundel János a 72. életévében halt meg, tehát 1843-ban, de valószínűbb, hogy 1844-ben született, és házassága 47. évében hunyt el, tehát 1868-ban vagy 1869-ben házasodhattak, illetve a halál időpontja 1915. december 28-án volt. Emellett Károly feleségének neve is ismertté vált (Blasutigh Margit).
16–20. perc
Mivel az egykorú lakcímjegyzékekből egy gyors keresés után megtudhatjuk, hogy Gundelék a halál időpontjában a Reáltanoda u. 19. szám alatt laktak, és 1895 után történt a haláleset (1915), tehát az állami anyakönyvek másodpéldányainak digitalizált állományáról készült jegyzék szerint az A913. tekercs tartalmazza a halálesetről szóló bejegyzést.[10]
Törzsszám | Közigazgatási kerület | Anyakönyv típusa | Év, kezdő dátum | Év, záró dátum | Folyószám (-tól, -ig) | Mikrofilm száma |
XV.20.1 | IV. kerület | Halotti | 1908.11.25 | 1908.12.30 | 643-837 | A912 |
XV.20.1 | IV. kerület | Halotti | 1909.01.02 | 1909.12.31 | 1-709 | A912 |
XV.20.1 | IV. kerület | Halotti | 1910.01.04 | 1910.12.31 | 1-717 | A912 |
XV.20.1 | IV. kerület | Halotti | 1911.01.02 | 1911.12.28 | 1-484 | A912 |
XV.20.1 | IV. kerület | Halotti | 1912.01.02 | 1912.12.31 | 1-684 | A912 |
XV.20.1 | IV. kerület | Halotti | 1913.01.02 | 1913.12.29 | 1-1151 | A912 |
XV.20.1 | IV. kerület | Halotti | 1914.01.01 | 1914.12.30 | 1-995 | A913 |
XV.20.1 | IV. kerület | Halotti | 1915.01.02 | 1915.12.30 | 1-712 | A913 |
XV.20.1 | IV. kerület | Halotti | 1916.01.03 | 1916.12.30 | 1-1326 | A913 |
XV.20.1 | IV. kerület | Halotti | 1917.01.03 | 1917.12.29 | 1-1126 | A913 |
6. kép. Állami anyakönyvek másodpéldányainak digitalizált állományáról készült jegyzék részlete
A halálesetet aznap be is jegyezték, és ebből a következő információkat szűrhetjük le: Gundel János Ádám Mihály magánzó Budapest, Reáltanoda u. 19. szám alatt lakott, mint Gundel Károly születésekor. 1915-ben 72 éves volt. Felesége Kommer Anna, a szülők (Károly nagyszülei) néhai Gundel János Lénárt és néhai Schwartz Anna Katalin voltak. A halál okaként szívhűdést, azaz hirtelen szívmegállást jegyeztek be.[11]
7. kép. Gundel János Ádám Mihály halotti bejegyzése, 1915. december 28.
(BFL XV.20.1. A913 1915. év 711. számú bejegyzés)
A napilapban megjelent és a halotti anyakönyvben rögzített információkkal az apa „teljes” nevével, a halál dátumával, illetve a valószínűsített születési évvel bővíthetjük táblázatunkat.
Gundel Károly Márton Születési dátum: Budapest, 1883. szeptember 23. Halálozás helye, ideje: Budapest, 1956. |
|||
Édesapja neve: Gundel János Ádám Mihály Születési hely, idő: 1863 vagy 1864 Halálozás helye, ideje: Budapest, 1915. december 28. |
Édesanyja neve: Kommer Anna |
||
Nagyapja neve: Gundel János Lénárt |
Nagyanyja neve: Schwartz Anna Katalin |
Nagyapja neve: | Nagyanyja neve: |
8. kép A Gundel János adataival kibővített táblázat
20–25. perc
A korábbi ADT-s keresésre visszatérve megtudhatjuk Gundel János felesége halálának időpontját is:
„Özv. Gundel Jánosné szül. Kommer Anna folyó hó 12-ikén reggel 7 ½ órakor 69 éves korában, 47 évi nagyon boldog házasélet és öt éves szomorú özvegység után, a halotti szentséget ájtatosan magához véve, az Úrban csendesen elhunyt.”[12]
9. kép. Özv. Gundel Jánosné Kommer Anna gyászjelentése. (Az Ujság, 1920. december 14.)
Feltételezvén, hogy az özvegy a férje halála után öt évvel lakhelyet nem váltott, ugyanabban az anyakönyvi állományban, természetesen az 1920. évnél kell a bejegyzést keresni.
10. kép. Özv. Gundel Jánosné Kommer Anna halotti bejegyzése, 1920. december 12.
(BFL XV.20.1 A543 373. felvétel, 1920. év 344. bejegyzés)
A 344. bejegyzés december 13-ai, a halál időpontjának 1920. december 12. reggeli fél 8-at jegyezték be. A 68 éves özv. Gundel Jánosné Kommer Anna magánzónőként volt nyilvántartva, és valóban az (akkor) IV. kerületi Reáltanoda utca 19. alatt lakott. A szülei az ekkor már elhunyt néhai Kommer Antal és néhai Lichter Katalin[13] voltak. Tüdőgyulladás és szívhűdés volt a halál oka.[14]
Gundel Károly Márton Születési hely, idő: Budapest, 1883. szeptember 23. Halálozási hely, idő: Budapest, 1956. |
|||
Édesapja neve: Gundel János Ádám Mihály Születési hely, idő: 1863 vagy 1864 Halálozás, helye, ideje: Budapest, 1915. december 28. |
Édesanyja neve: Kommer Anna Születési hely, idő: 1851 vagy 1852 Halálozás helye, ideje: Budapest, 1920. december 12. |
||
Nagyapja neve: Gundel János Lénárt |
Nagyanyja neve: Schwartz Anna Katalin |
Nagyapja neve: Kommer Antal |
Nagyanyja neve: Lichter Katalin |
11. kép Kommer Anna halotti bejegyzése alapján kiegészített táblázat
Gundel János a házasságát a – az említett napilapok gyászjelentései szerint – 46, illetve 47 évvel a halála előtt kötötte, ezért feltételezhetően, de nem kizárva az 1868. évet, 1869-ben kell keresni. A felesége római katolikus volt, és a szerző által feltételezve ebben a felekezetben is kötöttek házasságot, a házassági anyakönyvet a római katolikus anyakönyvek között keressük.
Levéltári jelzet | A dobozszámra kattintva elérheti a digitalizált mikrofilmet! | Helységnév | Anyakönyv típusa | Index | Évkör | Felvételszám |
XV.20.2 | A121 | házassági | 1723-1752 | 216 | ||
1752-1787 | 168 | |||||
ferences plébánia | 1788-1822 | 106 | ||||
1788-1809 | 69 | |||||
1809-1822 | 101 | |||||
XV.20.2 | A122 | házassági | 1823 | 34 | ||
1824-1829 | 63 | |||||
1830-1836 | 84 | |||||
1837-1850 | 186 | |||||
1850-1854 | 80 | |||||
1855-1859 | 203 | |||||
XV.20.2 | A123 | házassági | 1859 | 18 | ||
1860-1867 | 427 | |||||
1868-1870 | 218 | |||||
XV.20.2 | A124 | házassági | 1870-1871 | 103 | ||
1872-1878 | 448 | |||||
1879-1881 | 106 |
12. kép. Házassági anyakönyvi segédlet részlete
Az A123. mikrofilmen az 1869. évi 104. bejegyzés szerint a 25 éves és Ansbachban („Bajorhonban”) Gundel János és Schwartz Anna szülőktől született Gundel János vendéglős a házasságát Kommer Antal és Lichter Katalin lányával, Kommer Annával 1869. április 28-án kötötte. A férj ekkor a Hatvani utca 12., a feleség Kecskeméti u. 13. szám alatt lakott. Mindkettőjüknek az első házassága volt.[15] (A diákokkal Gundel János halotti anyakönyvi bejegyzése után a házasságival folytatjuk. A cikkben a logikai sorrend követeli meg a fenti sorrendet, a bemutatóban pedig minél több forrástípust szeretnénk bemutatni, és elemezni – a foglalkozáson az anya halotti anyakönyvének részletes bemutatása elhagyható.
13. kép. Gundel János és Kommer Anna házasságának bejegyzése, 1869. április 28.
(BFL XV.20.2 A123 546. felvétel, 1869. év 104. bejegyzés.)
Gundel Károly Márton Születési hely, idő: Budapest, 1883. szeptember 23. Halálozás helye, ideje: 1956. |
|||
Édesapja neve: Gundel János (Ádám Mihály) Születési hely, idő: Ansbach, 1863 vagy 1864 Halálozás, helye, ideje: Budapest, 1915. december 28. |
Édesanyja neve: Kommer Anna Születési hely, idő: Pest, 1851 vagy 1852 Halálozás helye, ideje: Budapest, 1920. december 12. |
||
Nagyapja neve: Gundel János Lénárt |
Nagyanyja neve: Schwartz Anna Katalin |
Nagyapja neve: Kommer Antal |
Nagyanyja neve: Lichter Katalin |
14. kép A szülők házassági anyakönyvi bejegyzése alapján kiegészített táblázat
A rendelkezésünkre álló források segítségével Kommer Anna születési dátumát is meghatározhatjuk. Mivel Anna a házassági anyakönyvi bejegyzés szerint Pesten született, és ekkor 18 éves volt, továbbá a vallása római katolikus, a keresést 1851 körül az A100-as mikrofilmen kell keresni.
Levéltári jelzet | A dobozszámra kattintva elérheti a digitalizált mikrofilmet! | Helységnév | Anyakönyv típusa | Index | Évkör | Felvételszám |
XV.20.2 | A99 | BUDAPEST – SZENTISTVÁNVÁROS (Bazilika) | keresztelési | 1817–1829 | 213 | |
1830–1836 | 91 | |||||
XV.20.2 | A100 | keresztelési | 1836–1842 | 131 | ||
1843–1852 | 223 | |||||
1853–1858 | 300 |
15. kép Budapest-Belváros, Szent István Bazilika keresztelési anyakönyveinek jegyzéke
Az A100 mikrofilm 43. oldalán, december 27-én másodiknak bejegyzett Kommer Anna Katalin Evelina Kommer Antal és Lichter Katalin (katolikusok) gyermekeként született – 1851. december 27-e előtt, hiszen ez esetben az anyakönyv csupán a keresztelések időpontját mutatja, nem a születését.[16]
16. kép Anyakönyvi bejegyzés Kommer Anna kereszteléséről, 1851. december 27.
(BFL XV.20.2. A100. 326. felvétel. 1851. év 43. oldal 2. bejegyzése.)
A három szint tehát a lehetséges adatokkal kitöltve készen van.
Gundel Károly Márton Születési hely, idő: Budapest, 1883. szeptember 23. Halálozás helye, ideje: 1956. |
|||
Édesapja neve: Gundel János (Ádám Mihály) Születési hely, idő: Ansbach, 1863 vagy 1864 Halálozás, helye, ideje: Budapest, 1915. december 28. |
Édesanyja neve: Kommer Anna Katalin Evelina Születési hely, idő: Pest, 1851. december 27. előtt Halálozás helye, ideje: Budapest, 1920. december 12. |
||
Nagyapja neve: Gundel János Lénárt |
Nagyanyja neve: Schwartz Anna Katalin |
Nagyapja neve: Kommer Antal vendéglős |
Nagyanyja neve: Lichter Katalin |
17. kép Kommer Anna keresztelési anyakönyvi adataival kiegészített táblázat
Időn túl
Az elvárásaimat meghaladva az első foglakozást követő kutatás során három adatot is sikerült pontosítani. Elsőként az egyik nagyapa, Kommer Antal születési adatait kutattam fel. A már ismert eljárás szerint napilap[17] segítségével azonosítottam a halál idejét (1901. január 10.), majd a bejegyzést a belvárosi halotti anyakönyvekben 1901. január 11-én meg is találtam.
Törzsszám | Közigazgatási kerület | Anyakönyv típusa | Év, kezdő dátum | Év, záró dátum | Folyószám (-tól, -ig) | A tekercsszámra kattintva elérheti a digitalizált mikrofilmet! |
XV.20.1 | IV. kerület | Halotti | 1897.01.02 | 1897.12.29 | 1-304 | A910 |
XV.20.1 | IV. kerület | Halotti | 1898.01.04 | 1898.12.30 | 1-493 | A910 |
XV.20.1 | IV. kerület | Halotti | 1899.01.03 | 1899.12.26 | 1-725 | A910 |
XV.20.1 | IV. kerület | Halotti | 1900.01.03 | 1900.12.31 | 1-554 | A910 |
XV.20.1 | IV. kerület | Halotti | 1901.01.01 | 1901.12.30 | 1-428 | A910 |
18. kép. A IV. kerületi halotti anyakönyvekről készült mikrofilmek jegyzékének részlete
19. kép. Kommer Antal halotti anyakönyvi bejegyzése, 1901. január 11.
(BFL XV.20.1 A910 459. felvétel, 1901. 10. bejegyzés)
Kommer Antal tehát 1901. január 10-én délután 1 órakor halt meg. Foglalkozása magánzó volt, Johannesthalban, Jägerndorf kerületben (ma: Krnov, Csehország) született osztrák Sziléziában, vallása római katolikus volt, a IV. kerületben a Ferenc József rakpart 1. szám alatt lakott. 82 évesen érte a halál, utóbbi okának az aggkori végelgyengülést állapították meg. Kommer tehát 1818-ban vagy 1819-ben született. Másodszor is házasodhatott, mert házastársaként nem Lichter Katalint, hanem néhai Meixner Aloiziát tüntették fel. Szülei az ismeretlenség homályába vesznek, az anyakönyvvezető mindkettőjüket „ismeretlenként” jegyezte be.[18]
Gundel Károly Márton Születési dátum: Budapest, 1883. szeptember 23. Halálozási hely, idő: Budapest, 1956. |
|||
Édesapja neve: Gundel János (Ádám Mihály) Születési hely, idő: Ansbach, 1863 vagy 1864 Halálozás, helye, ideje: Budapest, 1915. december 28. |
Édesanyja neve: Kommer Anna Születési hely, idő: Pest, 1851. december 27. előtt Halálozás helye, ideje: Budapest, 1920. december 12. |
||
Nagyapja neve: Gundel János Lénárt |
Nagyanyja neve: Schwartz Anna Katalin |
Nagyapja neve: Kommer Antal vendéglős Születési hely, idő: Johannesthal, 1818 vagy 1819 Halálozás helye, ideje: Budapest, 1901. január 10. (Új) Házasságkötés: Néhai Meixner Aloisia |
Nagyanyja neve: Lichter Katalin |
20. kép Az anyai nagyapa, Kommer Antal második feleségének adataival kiegészített táblázat
A második eredmény Gundel Károly halála időpontjának pontosítása volt. A tanácsi jegyzőkönyv szerint a halál ideje 1956-ban volt, és bár Gundel még mindig a Belvárosban (ekkor már V. kerület) élt, haláláról a VII. kerületi halotti anyakönyv 1956. évi 1884. bejegyzése alatt értesülhetünk. Gundel 1956. november 28-án a Péterffy Kórházban (Budapest, VII. kerület, Alsóerdősor 7.) halt meg nyirokrendszer daganat következtében. Nős volt, a házastársa Blasutig(h) Margit volt. Házasságukat 1907-ben Tátralomnicon kötötték. Lakóhelye az V. kerületi Bástya utca 8–10. alatt volt.[19]
21. kép. Gundel Károly halotti anyakönyvi bejegyzése, 1956. november 28.
(BFL XV.20.1 A727 544. felvétel, 1956. 1884. sz. bejegyzés)
Gundel Károly Márton Születési hely, idő: Budapest, 1883. szeptember 23. Halálozás helye, ideje: Budapest, 1956. november 28. |
|||
Édesapja neve: Gundel János Ádám Mihály Születési hely, idő: Ansbach, 1863 vagy 1864 Halálozás, helye, ideje: Budapest, 1915. december 28. |
Édesanyja neve: Kommer Anna Születési hely, idő: Pest, 1851. december 27. előtt Halálozás helye, ideje: Budapest, 1920. december 12. |
||
Nagyapja neve: Gundel János Lénárt |
Nagyanyja neve: Schwartz Anna Katalin |
Nagyapja neve: Kommer Antal vendéglős Születési hely, idő: Johannesthal, 1818 vagy 1819 Halálozás helye, ideje: Budapest, 1901. január 10. (Új) Házasságkötés: Néhai Meixner Aloisia |
Nagyanyja neve: Lichter Katalin |
22. kép Gundel Károly halotti anyakönyvi bejegyzése alapján pontosított adatok
Végül pontosíthatjuk az apa születési dátumát, ebben az interneten elérhető egyik legnagyobb temetői adatbázissal rendelkező Billion Graves honlap ad segítséget. A honlap hozza a nyughelyet, és a sírral kapcsolatos adatokat. A sír a fiumei úti sírkertben található, Gundel János születésének időpontjaként 1864. március 3-át tüntették fel. Feleségét pedig 3 naposan jegyezték be a keresztelési anyakönyvbe.
Gundel Károly Márton Születési hely, idő: Budapest, 1883. szeptember 23. Halálozás helye, ideje: 1956. november 28. |
|||
Édesapja neve: Gundel János Ádám Mihály Születési hely, idő: Ansbach, 1864. március 3. Halálozás, helye, ideje: Budapest, 1915. december 28. |
Édesanyja neve: Kommer Anna Születési hely, idő: Pest, 1851. december 24. Halálozás helye, ideje: Budapest, 1920. december 12. |
||
Nagyapja neve: Gundel János Lénárt |
Nagyanyja neve: Schwartz Anna Katalin |
Nagyapja neve: Kommer Antal vendéglős Születési hely, idő: Johannesthal, 1818 Halálozás helye, ideje: Budapest, 1901. január 10. (Új) Házasságkötés: Néhai Meixner Aloisia |
Nagyanyja neve: Lichter Katalin |
23. kép Három generáció: Gundel Károly szülei és nagyszülei adataival kiegészített családfa
Mielőtt tovább folytatom a foglalkozás ismertetését, még egy gondolatot ejtek a családfa első szintjéről. A gyászjelentéseknél feltüntették a testvéreket, illetve azok házastársait is: Gundel Károly, Katica, Ferenc, Gundel Károlyné (Blasutigh Margit), Gundel Ferencné (Gross-Bourge Edith). Ugyanígy a sajtótermékekből Kommer Annának is megállapíthatók a testvérei: eszerint Kommer Ferenc, Antal, Paula, Gábor, Irma (özv. lindenaui Trexler Rezsőné) voltak a legközvetlenebb rokonai.[20] Az OSZK Kisnyomtatványtárban őrzött gyászjelentésekből pedig Gundel Károly gyermekeit azonosíthatjuk: Mária, Károly, Margit, Katalin (Tinka), Endre, Ferenc, Erzsébet, Anna, Pálma, József, István, Imre.[21]
26–30. perc
Az utolsó öt percben virtuálisan nézzünk körül az iskola környékén. Erre a minden elektronikus platformról elérhető Hungaricana oldal Mapire aloldalán lévő várostérképeket használjuk.
A vizsgálatot Budapest 1867 és 1873 között Pest és Budán készült kataszteri térképeivel kezdjük.
Az iskola helye akkor a Nagy Sertéstónak nevezett terület délkeleti részén volt (ma: „Elhagyatott” Ferencvárosi sportpálya, Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar; a későbbi Ecseri út keleti oldala Városi legelő volt. Az iskolától délre, a mai Gyáli út nyugati felén Régi sertésállások voltak.
Az 1878-as Budapest-térképen a „Rétegek” felirat alatt lévő csúszka segítségével a mai állapotokkal is összehasonlíthatjuk a majd 150 évvel ezelőttieket. Az összekötő vaspálya ott futott, ahol ma, Ferencváros vasútállomás már létezett, a Lecsapoló árok-nak nevezett Illatos útig Régi Lóversenytér volt.
A Nagy Sertéstó a XX. század elejéig fennmaradt, de 1903-ban a Lóversenytér dűlőn – a mai Dél-pesti Centrumkórház helyén – a Magyar Királyi Honvéd Helyőrségi Kórház volt (már akkor is kórház volt!). A mai Ecseri utat pedig – az 1890-es évektől – Gyepmesterhez vezető út-nak hívták.
Rövid keresés után az Budapest időgép projektnek köszönhetően meg tudunk nézni egy villamost is az Ecseri út–Üllői út sarkán.
Még egy gondolat erejéig térjünk vissza a kiinduló dokumentumunkhoz, a „tanácsi korszak” végén keletkezett jegyzőkönyvhöz. A Gundel-életrajz természetesen nem cél nélkül szerepelt a tanács végrehajtó bizottsági ülésének jegyzőkönyvében. A Vendéglátóipari Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola (Budapest IX., Ecseri út 5–7.) nevelőtestülete, diákjai és szülői munkaközössége kezdeményezésére egy miniszteri rendelet[22] felhatalmazásával szerzett jogkör alapján javasolta Gundel Károly nevének felvételét a tanácsi testület. Az iskola 1952 óta, tehát idén 70 éve vesz részt a vendéglátás utánpótlásának nevelésében. A névfelvételhez mind Gundel Károly fia, Gundel Imre muzeológus, mind az intézmény nevelőtestülete, diákönkormányzata és szülői munkaközössége hozzájárult. A Végrehajtó Bizottság 385. számú határozatában engedélyezte, hogy az iskola 1990. január 1-jei hatállyal Gundel Károly nevét felvegye.
Az ülés meghívójában a napirend nem szerepel, az ülés napirendjében 6/8. pontként Középfokú szakoktatási intézmények névfelvétele szerepel címként.[23] Tehát ha hagyományos módszerrel szerettük volna megtalálni a névváltoztatáshoz tartozó határozatot, nem kerülhettük volna el a jegyzőkönyvek egyenkénti átvizsgálását. Egy újabb példa arra, ami triviálisnak tűnik, de mindig hasznos felhívni rá a figyelmet, hogy miért olyan kitüntetetten fontos levéltári feladat a XXI. században a levéltári források digitalizálása.
A kísérletet tehát a levéltárban őrzött dokumentumok segítségével sikeresen végrehajtottuk: félórában be lehet mutatni egy személy felmenőire vonatkozó kutatástörténetet, és bár a bemutatóhoz híres embereket hívunk segítségül, a módszertan bemutatásán túl azt is meg tudjuk erősíteni, hogy – gondoljunk csak az átlagember szerző 1. ábrán bemutatott átlagember felmenőire – a családfakutatás „átlagemberek” esetében is eredményt hozhat.
Levéltári források
Budapest Főváros Levéltára (BFL)
XXIII.102.a.1 Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei
XV.20.1 Állami anyakönyvek 1895–1980
XV.20.2 Mikrofilmtár, egyházi anyakönyvek
XXXIII.1.a Állami anyakönyvek másodpéldányai 1895–1980
Felhasznált irodalom
Rácz 2013
Rácz Attila: TÁMOP gyermekfoglalkozások Budapest Főváros Levéltára szervezésében, különös tekintettel az „irányított kutatás” program elemre. Levéltári Szemle 63. (2013) 4. sz. 48–54. p.
Rácz 2019
Rácz Attila: Budapest Főváros Levéltárának egy témahete. Levéltári Szemle 69. (2019) 4. sz. 28–42. p.
Vágola 2013
Vágola Éva: A tanórán kívüli oktatás és az élménypedagógia pszichológiai, pedagógiai szempontjai és előnyei. Levéltári Szemle 63. (2013) 4. sz. 61–71. p.
A családfakutatás foglalkozáshoz felhasznált honlapok
Arcanum Digitális Tudománytár
Arcanum térképek (Mapire)
Billion Graves temetői adatbázis
FamilySearch
https://www.familysearch.org/en/
Hungaricana – Közgyűjteményi portál
OSZK Gyászjelentés-adatbázis
https://dspace.oszk.hu/handle/20.500.12346/111768
[1] Rácz 2013, Rácz 2019, Vágola 2013. A levéltár foglalkozásainak kínálata: https://bparchiv.hu/statikus/leveltar-pedagogiai-foglakozasok (utolsó lekérdezés: 2022. március 23.)
[2] https://bparchiv.hu/kutatoknak. Az anyakönyvek kutatásáról lásd: https://bparchiv.hu/sites/default/files/atoms/files/3_2019_foigazgatoi_utasitas_anyakonyvi_eljarasrol_szolo_2010._evi_i._tv._atrendelkezeseinek_alkalmazasaval_.pdf (utolsó lekérdezés: 2022. március 23.)
[3] Utolsó letöltés: 2022. március 23.
[4] BFL XXIII.102.a.1. 1989. december 4. 179. p.
[5] A szerző beismeri, hogy itt „csalni” szokott, hiszen egy kis segítséggel kimozdulhatunk a kezdeti holtpontról, és megfelelő kérdések feltételével elkerülhetjük a „várbeli” böngészést. (Ha a család vendéglős volt, feltételezhetjük-e, hol laktak, inkább a belvárosban vagy külterületen? A diákok válasza valószínűsíthetően a Belváros lesz.)
[6] BFL XV.20.2. A3 311. sz. felvétel. 1883. év 229. bejegyzés.
[7] Érdekes továbbgondolása, illetve kiegészítése lehet a foglalkozásnak a mindenkori lakhelyváltozások követése. A lakhely megállapítására alább is hozok példát.
[8] Azaz evangélikus. Amennyiben a kutatást ezzel a forrással kezdtem volna meg, akkor is arra a következtetésre jutottunk volna, hogy az egyházi anyakönyvekben a böngészést az evangélikus felekezettel érdemes kezdeni.
[9] Pesti Hírlap, 1915. december 30. (37. évfolyam, 362. szám). A halálozási időpontot, helyet stb., illetve a hozzátartozók neveit ellenőrizhetjük az Országos Széchényi Könyvtár Plakát- és Kisnyomtatványtár gyűjteményben található és digitalizált gyászjelentésekkel. Gundel Jánosra vonatkozóan: https://dspace.oszk.hu/handle/20.500.12346/280486#. (utolsó lekérdezés: 2022. március 23.)
[10] BFL XXXIII.1.a. 1308. kötet. A kutatható elektronikus verzió: BFL XV.20.1. A913. A jegyzék: XV_20_1_osszesito_tablazat_allami_anyakonyvek_aktualis.xls.
[11] BFL XV.20.1. A913. 317. felvétel. 1915. év 711. számú bejegyzés.
[12] Az Ujság, 1920. december 14. (18. évfolyam, 293. szám)
[13] A bejegyzésben Hlichter szerepel.
[14] BFL XV.20.1. A543. 373. felvétel. 1920. év 344. számú bejegyzés.
[15] BFL XV.20.2. A123. 546. felvétel. 1869. év 104. bejegyzés.
[16] BFL XV.20.2. A100. 326. felvétel. 1851. év 43. oldal 2. bejegyzése.
[17] Budapesti Hírlap, 1901. január 12. (21. évfolyam, 12. szám).
[18] BFL XV.20.1. A910. 459. felvétel. 1901. év január 11-ei bejegyzése.
[19] BFL XV.20.1. A727. 544. felvétel. 1956. év 1884. bejegyzése.
[20] Pesti Hírlap, 1915. december 30., Budapesti Hírlap, 1901. január 12.
[21] https://dspace.oszk.hu/handle/20.500.12346/280488# (utolsó lekérdezés: 2022. március 23.)
[22] A művelődési intézmények nevéről, elnevezéséről és névhasználatáról 1989. május 1-én hatályba lépett 9/1989.IV.30. MM számú rendelet a tanács által fenntartott művelődési intézmények elnevezését, illetve nevének megváltoztatását a Végrehajtó Bizottság hatáskörébe utalta.
[23] BFL XXIII.102.a.1. 1989. december 4. 177–182., 252., 289., 340. p.