A Városligeti-tó medrében kialakított „Műjég”, azaz a Városligeti Műjégpálya mára ikonikussá vált épületének, valamint elődépületeinek kevéssé ismert történetével ismertet meg a cikk. Bemutatja a Pesti Korcsolyázó Egylet tevékenységét, a korcsolyázást mint társasági eseményt a jéghez kötődő programokkal, majd a korcsolyázás szervezett sporttevékenység kialakulását.
DOI: 10.56045/BLM.2021.1
A Városligeti-tó medrében és partján álló, napjainkban gyakran csak Műjégnek becézett Városligeti Műjégpálya elődje 151 éve, 1870. január 29-én nyílt meg a jégkorcsolya szerelmesei számára.
1. kép. Korcsolyázó tömeg a városligeti jégpályán (Topotéka–Városliget, az.: 0211010)
1869. december 2-án alapult meg a Pesti Korcsolyázó Egylet a dunaparti Steingassner kávéház kártyaszobájában Kresz Géza orvos (1846–1901) kezdeményezésére, bár a jégkorcsolya iránt még a jelenlévő alapítók részéről is csekély érdeklődés mutatkozott, hosszas szervezkedés után az alakuló gyűlésen összesen csupán tizennyolcan, többnyire fiatalok jelentek meg.[1] Márkus Jenő, a Korcsolyázó Egylet krónikása így írt e téli sportág akkori magyarországi helyzetéről: „Akkortájt minálunk, miként Hollandiát kivéve Nyugat- és Közép-Európában általában mindenütt, a korcsolyázásról úgy vélekedtek, hogy az egészségre ártalmas, sőt a közfelfogás szerint a bevett társadalmi szokásokkal és az ildomossággal ellenkezett, ha egy úri hölgy nyilvánosan korcsolyázott.”[2] Az Egylet a városligeti tavat szemelte ki jégpályának, Pest Város Tanácsától – hosszas utánajárás után – sikerült engedélyt szerezniük arra, hogy a tó egy kis részét a célra díjtalanul felhasználhassák.[3] Még ugyanezen év decemberében elkészült a 35 tag adományából megépült kis kétszobás fabódé, amelyben melegedő, korcsolyakötő, ruhatár, étkező, választmányi szoba és étkező kapott helyet. A megnyitóra 1870. január 29-én került sor (korábban nem tudott befagyni a tó vize az enyhe időjárás miatt), az eseményt Rudolf herceg is megtisztelte jelenlétével. Leányok, fiatal nők az etikett miatt kezdetben nem kapcsolódtak be a jégen sikló sokaságba, viszont az Egylet választmánya hirdető tevékenységének köszönhetően – akik sorra járták a főúri családokat azért, hogy engedjék lányaikat ki a jégre – csakhamar a hölgyek is egyre többen vettek részt a mulatságban, a szóbeszéd szerint Eötvös József lányai az elsők között léptek a jégre. Andrássy Manóné egy kintornát[4] bocsájtott a korcsolyázók rendelkezésére, amelyet az Egylet választmányi tagjai és vállalkozó kedvű fiatalok hajtottak. Az első idény a nyitás után alig egy hónappal, február 26-án zárult a bekövetkező olvadás miatt.[5]
Mivel a melegedő bódé már az első idény alkalmával túl kicsinek bizonyult, azt már 1870-ben bővíteni kényszerültek. A Pesti Korcsolyázó Egylet 1870. október 15-én nyújtott be kérelmet Pest Város Tanácsához azért, hogy egy állandó téglaépületet emelhessenek a Városligeti-tó partjára, amely a környék díszéül szolgálhat.[6] Mivel a Városliget abban az időben szabályozás alatt állt, a korcsolyázóknak le kellett mondaniuk egy állandó épület megépítésének tervéről: csak fából készült ideiglenes épület emelését engedélyezték számukra, amelyet a korcsolyaidény elmúltával legkésőbb március 15-ig el kellett bontani és a területet eredeti állapotába visszaállítani, valamint ezen ideiglenes épületben megtiltották az alkoholos italok és más frissítők árusítását, vagy a közönségtől bárminemű díj szedését.[7]
A kibővített épületet Kresz Aladár építész, az Egylet választmányának tagja díjmentesen tervezte meg, és ő felügyelte az építkezést is. A két új épületszárny közül az egyiket szertárnak, a másikat ruhatárnak rendezték be, a fedél alatt helyet kapott a katonabanda is. Az épület gyorsan elkészült, 1870 karácsonyán el is indulhatott a korcsolyapálya második idénye. 1871. január 6-án Jackson Haines világhírű balettművész és jégkorcsolyázó, „a jég fecskéje”[9] is megtisztelte a városligeti jégpályát és korcsolyajátékával elkápráztatta a nézőket.[10] Haines fellépése nagy sikert aratott, noha a jég repedezése miatt nem tartott sokáig: „A városliget pénteken d. u. igen népes volt. A vasút, a hintók bérkocsik és omnibuszok egyre szálliták a közönséget, mely Jackson Haines korcsolya-virtuózitását bámulta. Valóban mester ő a maga nemében. A korcsolyán úgy tud keringőzni és ceppedlizni, hogy sok fiatal ember boldog lenne, ha korcsolya nélkül is ennyire vihetné a bálteremben. Sőt kómikai oldalát is bemutatá, ügyesen ábrázolva a „kezdő korcsolyászok“ sokféle baját és ügyetlenségeit. A mutatvány azonban nem tarthatott sokáig, mert a nagy tömeg alatt repedezni kezdett a jég, s a fölszivárgó viz elől mind az ülő, mind az álló közönség jobbnak látta menekülni.”[11]
Ezen idényben, 1871. február 1-én került megrendezésre a Pesti Vígadóban az első Korcsolya-bál.[12] Az 1871–72-es korcsolyaidény különösen hosszúra nyúlott: december 5. és március 2. között folyamatosan be volt fagyva a tó jege, állandó szórakozást biztosítva a korcsolyázni vágyók számára. December 25-én hatalmas karácsonyfát állítottak a tó jegére és bárki alá helyezhette a szeretteinek szánt ajándékot. Jackson Haines két ízben is meglátogatta a pályát, és másodízben ismét megrendezésre került a Korcsolya-bál is: a lakosság megszerette és megszokta a téli szórakozás ezen módját. [13]
Érdekes kiemelni, hogy az Egylet nagy hangsúlyt fektetett a korcsolyák minőségére is: külön bizottság felelt azért, hogy a korcsolyázó közönséget kellőképpen tájékoztassák „a különféle szerkezetű korcsolyák” szakszerű kritikájáról.[14]
Bár a városligeti korcsolyázás kiemelt helyet kapott a köztudatban és a látogatottság is tömegessé vált, a melegedő házikót minden év tavaszán továbbra is el kellett bontani, emellett már nem tudta kiszolgálni a nagyszámú érdeklődők igényeit. A melegedő faház felállítására és a tó használatára a városi tanács minden évben csak ideiglenes engedélyt adott, amely amellett, hogy jelentős költségterhet jelentett a Korcsolyázó Egylet számára, állandó bizonytalanságban is tartotta, mivel az évenkénti engedély megadása a Tanács kegyétől függött: amennyiben az engedélyezés elmaradt volna, úgy az Egylet feloszlatásra került volna.[15]
1874. január 14-én tűzvész pusztított a melegedő házikóban, a korcsolyaraktár és a szertár teljesen elpusztult. Mivel az épület biztosítva volt, a kár megtérült, a helységeket helyreállították. 1875 februárjában jelentek meg az első lámpások a jégpálya körül: ekkor még csak petróleumlámpákkal világítottak – ezzel lehetővé téve a sötétedés utáni pályahasználatot is, de a lámpások nagy sikerén felbuzdulva megkezdődött az elektromos világítás megszervezése is.[16]
3. kép. Vidám korcsolyázó hölgyek, 1920. (Fortepan / Saly Noémi adományozó, az.: 15148)
Hosszas tárgyalások után 1875-ben sikerült rendezni a tó bérletének és az állandó téglaépület hiányának kérdését: Budapest Főváros Tanácsa november 1-től húsz évre engedélyezte a Városligeti-tó egyharmadának téli használatát, azzal a feltétellel, hogy a felépítendő állandó csarnok a húsz esztendő elteltével ingyenesen átszáll a Főváros tulajdonába, annak bérlésére a Budapesti Korcsolyázó Egylet elsőbbséget fog élvezni.[17] Budapest Főváros 1875. február 24-én tartott közgyűlésének határozata értelmében „a korcsolyázás, mint testedző mulatság és időtöltés a fővárosban folyton növekedő mérvben gyakoroltatik, a közgyűlés a közönség igényeinek megfelelő korcsolyázási csarnok létesítését szintén kívánatosnak tartja; tekintve azonban a fővárosi házipénztár jelenlegi más műveletek által igénybevett pénzügyi állapotát, egyúttal határozatilag kijelenti, miszerint a csarnok építését nem házilag, hanem magánvállalkozás útján különösen, ‘s illetőleg az előterjesztéshez képest a korcsolyázási egylet által óhajtja eszközöltetni.”[18] Ezen közgyűlés a tervezést Ybl Miklósra bízta, aki „ a terveket és költségvetést a fő városnak minden jutalmaztatásra való igény nélkül ajánlta fel.”[19] Az épületről alap- vagy tervrajz nem maradt fenn, A Hon c. lap leírása szerint az épület svájci stílusban épülne fából és kőből, a tervek szerint az ideiglenes bódéval szemben a Páva-szigeten építették volna fel, ahonnan „lekedvezőbb benyomást tenne annak látképe.” A lap megjegyzi, hogy „mennyiben a város körülményei nem engednék meg az építést, azt ajánlja a bizottság, hogy bizonyos föltételek mellett engedtessék meg kivitele a korcsolyaegyletnek.”[20] A Korcsolyázó Egylet számára e körülmények nem voltak megfelelőek, ezért a saját költségén, a Páva-sziget helyett az ideiglenes bódé helyére kívánta a csarnokot felépíteni. Döntésüket így indokolták: „Tudvalevő, hogy a korcsolyaegyesület vendégei közül a legnagyobb contingenst a leányos mamák szolgáltatják, úgyszólván ezek számára épül a korcsolyacsarnok. A mamák szeretik látni, mikor leányuk, vagy inkább leányaik korcsolyáznak s rendesen a korcsolyacsarnok elé ülve, gyönyörködnek azok kecses fordulataiban. Úgy de ha a pávaszigetre építtetik a korcsolya csarnok, a mamák nem láthatnak leányaikra, mert a nap délutánonként épen az épitendő csarnok üvegzett tornáczára süt, úgy hogy onnét lehetetlen a jégre látni, és igy a mamák bizonyosan nem vinnék leányaikat a jégre s igy a korcsolya egyesülete kikerülhetetlenül a bukás örvényébe sodortatnék. Ilyen fontosoknak a főváros képviselői nem mondhattak ellent, s a csarnok csakugyan ott lesz, a hol az egyesület akarja.”[21] Mivel az Ybl-féle terv megvalósítása túlságosan költségesnek bizonyult, Kauser Lipót is benyújtott egy tervet a Fővároshoz,[22] amely orosz stílusjegyeket viselt volna magán.[23] Az állandó csarnok végül Lechner Ödön tervei szerint valósulhatott meg.[24] A Lechner-tervezte épület kapui 1875. december 11-én nyíltak meg először, az épület belső berendezése 1878. január 1-re készült el teljesen.[25]
4. kép. Az első, Lechner Ödön által tervezett állandó csarnok (BFL XV.19.d.1.05.147)
A következő problémát a tó szabályozatlanságából adódó mélysége jelentette: a tómeder ugyanis helyenként a két métert is elérte, ezért a korcsolyázáshoz megfelelő jégpáncél csak erős és hosszú fagyok alkalmával tudott kialakulni. A megoldást a tó feltöltése vagy a víz lecsapolása – és ezáltal a vízszint csökkentése – jelentette volna, ám míg az elsőt a Székesfőváros egészségügyi okokból elvetette (a tófenék káros kigőzölgésű, rothadó iszapból állt), addig a fenék feltöltésére és vízhatlan réteggel történő szigetelésére nem állt rendelkezésre megfelelő anyagi keret.[26] Az egyetlen megoldást egy kisebb, kisegítő pálya létrehozása jelenthette, amire a főváros 1887 októberében adott engedélyt, amikor 2825 négyszögölnyi területet tizenöt évre átengedett a célra azzal a feltétellel, hogy a tizenöt év lejárta után a terület és a rajta esetlegesen felhúzott létesítmény tulajdonjoga a fővároshoz kerül.[27] Az új pálya mellé készült csarnokot Hofhauser Antal tervezte: ez külsejében, beosztásában és funkciójában is nagyban hasonlított a Lechner-féle épülethez, csak a méretei voltak jóval szerényebbek. A két pályát soha nem használhatták egyszerre, lehetőség szerint a Nagy Pályát részesítették előnyben, csak ha az enyhe idő miatt ez nem tudott kellően befagyni, akkor használták az új, mesterséges Kis Pályát.[28]
6. kép. A Kis Pálya mellé épített Hofhauser-féle facsarnok (BFL XV.19.d.1.07.143)
A Korcsolyázó Egylet létrehozásának huszadik évfordulójára a tagok létszáma elérte a 4000 főt, a kiadott vendégjegyek száma pedig meghaladta a 6000-t. Az ilyen nagyszámú érdeklődő közönséget már nem tudta megfelelően ellátni a Nagy Pálya Lechner-féle korcsolyacsarnoka: az Egylet tehát elhatározta, hogy amellett, hogy meghosszabbítja a Fővárossal kötött, 1895-ben lejáró bérleti szerződést, építtet egy új, nagyobb korcsolyacsarnokot is. A Főváros e kérelmet el is fogadta azzal, hogy további 35 évre meghosszabbítja a bérleti szerződést, amennyiben a következő három évben az Egyesület felhúzza az új csarnokot, amelyet berendezésével együtt 1894 novemberére kell befejezni. Az épületet szilárd anyagokból kellett felépíteni, az azt körülvevő park gondozásával szintén a Korcsolyázó Egyesület tartozott felelősséggel.[29]
7. kép. A Francsek Imre által tervezett új csarnok viszonyulása a Lechner-csarnokhoz a Városligetben (BFL XV.17.d.329.29732.1.23. 1. p.)
Az új, Francsek Imre tervei alapján épült korcsolyacsarnok 1893. december 7-én nyílt meg.[30] Napjainkban is ezen épület fogadja a jégkorcsolya kedvelőit a Városligetben.
A Székesfőváros 1897. február 24-én tartott közgyűlése a Budapesti Korcsolyázó Egyesületnek adta bérbe a Városligeti-tavat 1897 novemberétől 1930 október végéig évi 1200 forintért. A főváros kikötötte, hogy a 10 334 négyzetméteres felület egyharmadán a szegényebb néprétegek számára ingyenes korcsolyázási lehetőséget biztosítson és számukra ideiglenes melegedőt építsen, a maradék kétharmadnyi jégfelületen korcsolyázóktól hétköznap 20, vasár- és ünnepnapokon pedig 40 krajcárnyi díjat szedjen.[31]
A műkorcsolyapálya és a korszerű csarnoka a következő évtizedekben jól szolgálta a fővárosi korcsolyázókat, számos rendezvénynek adott otthont és segítette a profi jégkorcsolya magyarországi térhódítását. Az épület 1944 nyarán jelentősen megrongálódott,[32] csak az 1950-es évek elejére sikerült helyreállítani: 1951-ben kezdték átépíteni és korszerűsíteni, modern öltözőket berendezni.[33] Legutóbb a Fővárosi Önkormányzat 2009–2011 között újította fel a korcsolyacsarnokot, ekkor épült fel újra a II. világháborúban elpusztult épületszárny is. A minden korszakban modernnek számító, pompás panorámával rendelkező városligeti műjégpálya számos alkalommal adott otthont világversenyeknek is.
9. kép. A Városligeti-tó a Korcsolyacsarnokkal, 1914. (Topotéka–Városliget, az.: 0212120)
Ternovácz Bálint főlevéltáros. 2017 óta Budapest Főváros Levéltára munkatársa. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 2014-ben szerzett levéltár szakos diplomát középkor és kora újkor szakirányon. Doktori tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Történelemtudományi Doktori Iskola Történelem Segédtudományai Doktori Programján végezte, ahol 2020-ban szerzett PhD-fokozatot A szerémi és a boszniai püspökségek története a középkori magyar királyságban című disszertációjával. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemem (Kora Újkori Történeti Tanszék) működő Katolikus Iskoláztatás a kora újkori Nyugat-Magyarországon című kutatócsoport tudományos munkatársa, az ELTE Eötvös Collegium Történész műhelyének műhelyvezető-helyettese. Kutatási területe a középkori magyar egyháztörténet, a középkori Nyugat-Balkán története, kora újkori egyháztörténet.
[1] Márkus Jenő: A Budapesti Korcsolyázó-Egylet negyvenéves története (1869–1909). Budapest, 1909. 13–14.
[2] Uo. 14.
[3] Uo.
[4] A verklihez hasonló mechanikus hangszer, amely az oldalán levő tekerő kar segítségével működtethető.
[5] Márkus J.: A Budapesti Korcsolyázó-Egylet negyvenéves története i. m. 16–18.
[6] BFL XV.17.b.312-1822/1870. 9. p
[7] BFL XV.17.b.312-1822/1870. 14–16. p. A kötelező elbontás csak utólag, kiegészítésként került bele a szövegbe, eredetileg csak akkor kellett volna elbontani, ha a „a városi hatóság a felállítandó házikót akár a közlekedés, akár a Városliget illető környéke szépészeti igényeinek hátrányára szolgálónak tapasztalná (…)”, ld. Uo. 15. p.
[8] A Hon 1975. február 16. XIII. évf. 37. sz. 3. p.
[9] „A jég fecskéje”. In: Fővárosi Lapok 34. sz. 1868. február 11. 135. p.
[10] Márkus J.: A Budapesti Korcsolyázó-Egylet negyvenéves története i. m. 19–20. Jackson Haines egyébként már 1868-ban is fellépett Pesten: „A városligeti tó szombaton is, vasárnap is tarka és nagy közönségtől volt körül övezve, s elegáns hölgyek is bő számmal jöttek öt bámulni. Vig katonai zeneszó harsogott, midőn Jackson úr megjelent. Fiatal csinos ember, melle teli érdemjelekkel, (nem tudjuk: érnek é sokkal többet, mint a cotillontropheák ?), s a mi többet ér: rendkívül ruganyos lábakkal és eltagadhatlan gráciával. A jég hátán suhan, mint a szél, s cikkcakkokat vág, mint a menykő. A vonalak, melyeket a korcsolyával hasit, oly finomak, mint a rézmetszésben, jeléül, hogy menyire könnyű. Úgy röpül, hogy a gőzmozdonyt megszégyenité.” „A jég fecskéje”. In: Fővárosi Lapok 1868. február 11. 34. sz. 135. p.
[11] Fővárosi Lapok 1871. január 8. 6. sz. 27-28. p.
[12] Márkus J.: A Budapesti Korcsolyázó-Egylet negyvenéves története i. m. 21.
[13] Uo. 22.
[14] Ellenőr, 1874. november. 11. VI. évf. 310. sz. 3. p.
[15] Márkus J.: A Budapesti Korcsolyázó-Egylet negyvenéves története i. m. 23.
[16] Uo. 24.
[17] Uo. 25.
[18] Budapest Főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1875. 177. pont, 55. p.
[19] Uo. Ld. még A Hon 1875. január 24. XIII. évf. 19. sz. 3. p.
[20] A Hon 1875. február 16. XIII. évf. 37. sz. 3. p.
[21] A Hon 1875. március 18. XIII. évf. 63. sz. 3. p.
[22] Fővárosi Lapok 1875. május 5. 102. sz. 458. p.
[23] A Hon 1875. július 21. XIII. évf. 164. sz. 3. p.
[24] Pesti Napló 1875. szeptember 2. XXVI. évf. 200. sz. 3. p.
[25] Márkus J.: A Budapesti Korcsolyázó-Egylet negyvenéves története i. m. 25–28.
[26] Uo. 33–36.
[27] Budapest Főváros Törvényhatósága 1887. évi október hó 12-én tartott rendes közgyűlésének jegyzőkönyve, 793. pont, 4. p
[28] Márkus J.: A Budapesti Korcsolyázó-Egylet negyvenéves története i. m. 38–41.
[29] Budapest Főváros Törvényhatósága 1893. évi május hó 3-án tartott rendes közgyűlésének jegyzőkönyve, 446. pont, 3. p.
[30] Márkus J.: A Budapesti Korcsolyázó-Egylet negyvenéves története i. m. 46.
[31] Budapest Főváros Törvényhatósága 1897. február 24-én tartott rendes közgyűlésének jegyzőkönyve, 270. pont, 115–116. p.
[32] Kárpáti Magyar Hírlap 1944. augusztus 8. XXV. évf. 94. sz. 3. p.
[33] Magyar Nemzet 1950. 11. 17. VI. évf. 267. sz. 6. p.
A cikk eredeti megjelenése: https://bparchiv.hu/statikus/ternovacz-balint-151-eve-nyilt-meg-varosligeti-jegpalya