2023-ban Budapest megalakulásával együtt a Fővárosi Rendőrség is százötven éves születésnapját ünnepli, ugyanis 1873. december 15-én került állami kezelésbe a korábbi három város, Pest, Buda és Óbuda addig jogilag egymástól függetlenül működő rendőrsége. Az egyesített rendőrség nem csupán a nehéz, sokrétű feladatokat örökölte meg városi elődszerveitől, de az alulszervezettség és a pénzszűke miatti problémákat is. Ezek közül a rendőrségi állomány elhelyezése, vagyis a szervezet által használt épületekkel kapcsolatos kérdések bemutatására vállalkozik jelen írás.
DOI: 10.56045/BLM.2023.16
2023-ban Budapest megalakulásával együtt a Fővárosi Rendőrség is százötven éves születésnapját ünnepli, ugyanis 1873. december 15-én került állami kezelésbe a korábbi három város, Pest, Buda és Óbuda addig jogilag egymástól függetlenül működő rendőrsége.[1]
Az egyesített rendőrség nem csupán a nehéz, sokrétű feladatokat örökölte meg városi elődszerveitől, de az alulszervezettség és a pénzszűke miatti problémákat is. 1873-ban tehát csupán elvi, illetve fenntartói-felügyeleti változások történtek, a mindennapi munka során a rendőrségnek a status quo alapján rendelkezésre álló személyi, és anyagi eszközökkel kellett továbbra is dolgoznia.
Írásomban egy speciális rész, a rendőrségi állomány elhelyezésének, vagyis a szervezet által használt épületeknek a bemutatásával arra szeretném ráirányítani a figyelmet, hogy egy ilyen, csupán adminisztratív feladat kapcsán is mennyi kérdés merülhet fel. A rendőrség céljaira hasznosított épületek számát, a város szövetében való elhelyezkedését vizsgálva látható egyfajta folyamat, fejlődési ív, amelyet alaposabban szemügyre véve, egy részleteiben is nagyon tanulságos, a kor hangulatát színesítő történetet ismerhetünk meg. Nem utolsósorban pedig érdemes lehet egy pesti séta keretében megtekinteni a még ma is álló épületeket – reményeim szerint ehhez is segítséget tud adni jelen írás.[2]
A városegyesítés-kori rendőrség épületeinek megismeréséhez vissza kell nyúlni az önkényuralom időszakáig.
Rendőrségi elhelyezés az önkényuralom alatt
A szabadságharc leverésével az uralkodó bizalma megrendült a magyarokban; Ferenc József császár különösen nehezen viselte az akkor még különálló Pest és Buda „lázadását”, ezért az 1850-es években bevezetett, szigorú, katonai mintájú-, és felügyeletű közigazgatásban kiemelt szerepet kapott a rendőrség. Vidéken a más Habsburg-területeken is működő, erősen katonai jellegű, központi irányítású csendőrség (vagy ahogyan a korabeli magyar köznyelvben emlegették, zsandárság), a nagyobb városokban pedig az állami („cs. kir.”) rendőrség volt hivatva elejét venni minden „rebellis” tevékenységnek.[3] Míg azonban a csendőrség személyi összetétele többnyire más tájról, településről származó, gyakran kifejezetten idegen anyanyelvű egyénekből állt,[4] addig a városi rendőrségek esetében az új szervezetben is szükség volt a régi poroszlókra, mint ahogyan Koller Ferenc pest-budai katonai kerületi miniszteri biztos, volt budai rendőrkapitány írta levelében Walheim János budai polgármesternek (1850. szept.): „Miután remélhető, miszerint a felállítandó cs. kir. katonai rendőrségbe elégséges katonai egyének hiányában polgári egyének is korelengedés rövidebb idő mellett felvetetni fognak és ezáltal a pandúrok, városi poroszlók és huszárok között lévő ügyesebb és bizodalmat érdemlő egyéneket, minekutána a rendőrség életbe léptetése által ezen bátorsági őrök úgyis megszüntetnek, az érintett rendőrségbe leendő felvételük megkönnyítetnék”[5] – tehát kifejezetten volt is szándék arra, hogy az „egyenruházott” állománynak a használhatóbb, a szabadságharc által nem kompromittált tagjait a cs. kir. rendőrségben tovább alkalmazzák. Azonban nem mindenki volt hajlandó kiszolgálni az új rendszert. Sokan inkább kiléptek a rendőrség kötelékéből,[6] másokat az új vezetők ítéltek alkalmatlannak megromlott egészségi állapotuk, vagy „rossz magaviseletük” miatt. Volt még egy fontos különbség az önkényuralmi fegyveres testületek és a régi, municipiális rendőrség felfogása között: előbbiek jobban szerettek kötöttségek (azaz feleség, család) nélküli, lehetőleg fiatalabb egyéneket toborozni. A katonasághoz hasonlóan itt is elvárás volt a laktanyázás, vagyis a rendőröknek is csapategységenkénti közös szálláson (kaszárnyában) kellett élniük. Ezt az elvet kezdetben – több okból kifolyólag – nem sikerült keresztülvinni: egyrészt a rendelkezésre álló laktanyák és hasonló épületek (kórházak, iskolák) az 1850-es évek elején még tele voltak a megszálló császári katonákkal és a szabadságharc sebesültjeivel,[7] másrészt a régi rendőrök nagy részének volt családja, így érthetően vonakodtak őket magukra hagyni, és a kaszárnyákba beköltözni.[8]
Bécs hivatalos kommunikációs csatornája, a Kormánylap kihirdette, hogy a laktanyaépületeket csak és kizárólag erre a célra szabad használni,[9] de ezt nehezen lehetett megvalósítani, hiszen új építkezések alig történtek, és a meglévő, tűrhető állapotú, és rendőri célra használható épületek eredendően nem kaszárnyáknak készültek. Pesten, ahogyan sok más településen is, a városi rendfenntartó erők nem rendelkeztek elegendő saját épülettel, hanem bérelt ingatlanokban helyezték el mind a tiszti-, mind pedig az egyenruházott egységeket.
Az önkényuralom alatt a városi lakosságnak a cs. kir. rendőrséghez való viszonya teljesen más képet mutatott, mint a szabadságharc előtti időszakban. Korábban az alulfizetett, képzetlen poroszlók a pestiek állandó gúnytárgyai voltak, mert ahogyan személyüket nem tudták tisztelni, úgy a rendőrség munkája is meglehetősen eredménytelen volt.[10] Ez a helyzet az állami felügyeletű cs. kir. rendőrség felállításával megváltozott, mert a besúgókkal megtámogatott, megfélemlítésre épülő rendszer egyenruhásait jobban félték a pestiek. Ha azonban erről a képről levesszük a kortárs- és későbbi történetírók erősen hazafias beállítottságú beszámolóit,[11] megláthatjuk, hogy a császári fennhatóság a korábbiakhoz képest mégiscsak hozott valamiféle rendet, szakszerűséget a rendvédelem működésében.[12]
1. kép. A régi Vigadó (Redoute) látképe az 1840-es években, Fuchtsthaller Alajos metszete.
(FSZEK Budapest Gyűjtemény, képszám: AN062106)
2. kép. A romokban álló régi Vigadó 1849-ben, ahol a bel- és lipótvárosi rendőrfőnök rendezkedett be.
(In: Ezernyolczszásznegyvennyolcz – az 1848/49-iki magyar szabadságharcz története képekben. Szerk. Jókai Mór et al. Budapest, 1898.)
Az állami felügyelet alá szervezett pesti rendőrség – hasonlóan a magyarországi politikai kerületeknek az évszázados vármegyei rendszert ignoráló, önkényes átalakításához – nem a korábbi, városrészenkénti kialakítást vette át, hanem máshogy osztotta fel a várost közrendészeti szempontból. Így Pesten három „rendőrkerületi biztosságot” (vagyis gyakorlatilag alkapitányságot) alakítottak ki:[13] a nagy népsűrűségű Bel- és Lipótváros rendőrei a szabadságharcban szétlőtt Vigadó (Redoute) épületének romjai között, az épen maradt földszinti részen kaptak helyet (1-2. kép),[14] míg a szintén nagy népességgel rendelkező Terézváros alkapitánysága az ún. Robicsek-házba került (3. kép). József-, és Ferencváros közös biztosi állomáshelye a ma már eltűnt, ún. Alter-házban volt (4. kép). A rendőrfőnök, Prottmann báró[15] pedig nem kevésbé reprezentatív helyszínt vett birtokba igazgatósága számára, mint a dunaparti Wodianer-palotát (5. kép).[16] A csendőrségnek szintén voltak laktanyái a városban, de ezek csak az állomány elszállásolását szolgálták, mert a csendőrök „működési terepe” nem a város maga, hanem a korábbi vármegyék helyett kialakított pesti katonai kerület volt.[17]
3. kép. A terézvárosi rendőrfőnökség épülete, homlokzat és metszet. Király u. 40., ún. Robicsek-ház, épült: 1844, tervezte: Hild József.
(BFL XV.17.b.311.10579)
4. kép. A józsef-, és ferencvárosi rendőrfőnökség épületének homlokzata, volt Stáció utca 21., ún. Alter-ház, épült: 1837, tervezte: Hild József.
(BFL XV.17.b.311.509b)
5. kép. Prottmann rendőrigazgatóságának reprezentatív központi épülete a dunaparti Wodianer-palotában. Carl Vasquez metszete, 1837.
(BFL XV.16.d.241/2)
Az évek során a rendőri szervezetet újabb laktanyákkal bővítették (6. kép), és az állomány létszámát is felemelték.[18] 1852-ben 546 fő alkotta a pest-budai cs. kir. államrendőrséget.[19]
Józsefváros | ||
Üllői út 2. (Mocsonyi-ház) | Lebontva, ma kb. Üllői út 6. | (32 fő gyalogos) |
Üllői út 16. (Thurn-ház) | Lebontva, ma kb. Üllői út 30. | (29 lovas) |
Ferencváros | ||
Üllői út 2. (Liptay-ház) | Lebontva, ma kb. Üllői út 5. | (23 gyalogos) |
Soroksári u. 15. (Tarczalovits-ház) | Ma Ráday u. 11-13. – Erkel u. 14/b. sarok | (36 gyalogos) |
Soroksári u. 34. (Rombach-ház) | Lebontva, ma kb. Ráday u. 33/b. – Kinizsi u. 18. sarok | (12 gyalogos) |
Három Pipa u. 11. (Turay-ház) | Lebontva, ma kb. Erkel u. | (21 gyalogos) |
Két Oroszlán u. (a „Két Oroszlány”-vendéglőben) | Lebontva, ma kb. Török Pál u. | (1 lovas) |
Soroksári u. 25. (Sinkovits-ház) | Lebontva, ma kb. Ráday u. 26. (Köztelek u. 2. sarok) | (32 gyalogos, 33 lovas) |
Összesen: | 8 helyszín | 156 gyalogos és 63 lovas rendőr (219 fő) |
6. kép. A pesti rendőrfőnökség további épületei az 1850-es években.
Változások az Októberi Diploma után
1860-ban a kormány a sorozatos külpolitikai kudarcai következtében belátta, hogy az önkényuralmi rendszer tovább nem tartható fenn, ezért engedményeket kényszerült tenni a magyarok irányába. Az Októberi Diploma egyik legfontosabb eleme az 1848-as közigazgatási állapotok visszaállítása volt – ezáltal a törvényhatóságok, így Pest város tanácsa ismét maga választhatta, alakíthatta ki tisztikarát, és visszakapta a városi rendészet felügyeleti jogát is.[20] Az 1861-ben lezajlott választások során[21] Thaisz Elek került a főkapitányi posztra,[22] aki a tanácsnak tartozott beszámolni munkájáról. Az önkényuralmi fegyveres testületek helyébe ismét a korábbi rendvédelmi egységek kerültek – vidéken a poroszlók, hajdúk, a városokban pedig a biztosok[23] lettek a közbátorság őrei. A tisztújítások során nem volt kizáró tényező az, ha valaki részt vállalt az előző (önkényuralmi) rendszer kiszolgálásában[24] – legalábbis alacsonyabb szinteken; viszont sokan inkább pont „honvéd múltjuk” kidomborításával próbáltak új vagy jobb pozícióba kerülni.[25]
A rendőrség személyi állományának újjászervezése mellett természetesen gondoskodni kellett a szükséges épületekről, eszközökről és felszerelésekről az újonnan felállított (vagyis tulajdonképpen visszaállított) városi rendőrség számára.[26]
Főkapitányság, valamint Bel-, és Lipótvárosi alkapitányság | ||
1. | Városház tér (régi Városháza) | Lebontva, ma kb. Váci u. 31-33. (Piarista Gimnázium) |
Terézvárosi alkapitányság | ||
2. | Kis Diófa u. 35. | Lebontás előtt, ma Kis Diófa u. 14-16. |
Józsefvárosi alkapitányság | ||
3. | Stáció u. 27. (Alter-ház) | Lebontva, ma kb. Baross u. 23-31. (Szülészeti Klinika) |
Ferencvárosi alkapitányság és mezei kapitányság | ||
4. | Soroksári u. 34. (Rombach-ház) | Lebontva, ma kb. Ráday u. 33/b. – Kinizsi u. 18. sarok |
Összesen: 4 helyszín |
7. kép. Az alkapitányságok (rendőrtiszti- és fogalmazói kar) elhelyezése 1861-től.
8. kép. Alkapitányságok elhelyezkedése 1861-ben. Aigner Lajos térképének részlete 1870-ből.
(BFL XV.16.d.241/24)
A cs. kir. államrendőrség által használt eszközöket, beleértve azokat az épületeket is, amelyekben az állományt elhelyezték, 1861-től az ismét városi hatáskörbe került rendőrség használhatta (7-8. kép). Ezeket az épületeket korábban a rendőrigazgatóság maga is bérelte, és a rendőri hatáskör átadásával közzétették, hogy „[…] a rendőri katonaság (sic!) számára magánosok házaiban bírt némely kaszárnya-helyiségek bérlésével fel akar hagyni […] és felhívja Pest város hatóságát, hogy ha ezen helyiségek egyikét vagy másikát a fennálló szerződési föltételek mellett saját szükségletére megtartani kívánja, ez iránti szándékát a rendőrigazgatósággal minél előbb tudatni szíveskedjék”.[27] Az általános forráshiány miatt is szükséges volt, hogy a pesti tanács alaposan megfontolja, mit is akar a továbbiakban feltétlenül használni a rendelkezésre álló épületek közül, illetve milyen javításokat, új beruházásokat kéne még megvalósítania.
Kerékgyártó Alajos pesti tanácsnok felhívta Joseph Worafka cs. rendőrigazgató figyelmét, hogy felszerelési hiányosságok vannak a város által átvett (vagyis visszavett) laktanyákban, amiket helyre kéne állítani. Worafka erre lakonikusan azt válaszolta, hogy a város javíttassa ki saját költségén a hibákat, annál is inkább, mivel a pesti tanács a nevezett épületeket – a meglévő hiányosságok ismeretében – már negyed évvel ezelőtt átvette.[28]
A megszűnő cs. kir. rendőrségtől megszerzett három pesti[29] laktanya, a tulajdonosaikról elnevezett Heinrich-, Tarczalovits-, és Rombach-ház. (9–10. kép)
Kerepesi út 14. (Heinrich-ház) | Lebontva, ma Rákóczi út 16. |
Soroksári u. 15. (Tarczalovits-ház) | Ma Ráday u. 11–13., Erkel u. 14/b. sarok |
Soroksári u. 34. (Rombach-ház) | Lebontva, ma kb. Ráday u. 33/b. – Kinizsi u. 18. sarok |
Összesen: 3 helyszín |
9. kép. Az egyenruházott állomány (poroszlók) elhelyezése 1861-től.
10. kép. További laktanyák 1861 után. Aigner Lajos térképének részlete 1870-ből.
(BFL XV.16.d.241/24)
Különösen érdekes a Rókus Kórházzal átellenben, a Kerepesi (ma Rákóczi) úton állt épület története, amely Heinrich Ferenc ügyvéd egyemeletes lakóháza volt (11. kép). A szabadságharc során, az 1849-es pesti ostrom alatt sérült katonákat helyeztek el itt, majd az önkényuralom alatt csendőrök laktanyájává is lett. Ezek kivonulásával a kórház szerette volna teljes egészében a saját célra használni az épületet. Az emeleti része ugyanis fekvőbetegek kórtermeiként szolgált, és a kórház a földszintet is igénybe vette volna – azonban időközben a felszabaduló helyekre beköltöztek a városi gyalogos poroszlók.[30] A tanács utasította Tóth Guidó pestvárosi hadnagyot, hogy „az itt elhelyezett poroszlókat szigorú fegyelem alatt tartsa, nehogy az itt elhelyezendő betegek megkívántató nyugalomban háborítassanak”.[31] A 2990 forintért kibérelt épületről azonban hamarosan kiderült, hogy nem elégíti ki teljesen a poroszlók igényeit, ezért Rottenbiller Lipót főpolgármester „[…] a városi hivataloknak általa legközelebb történt megvizsgálása alkalmával, meggyőződést szerzett magának arról, hogy a városi poroszlókra nézve megkívántató fegyelem és rend csak azoknak kaszárnyázása által érethetik el, és miután a legközelebb bérbe vett Heinrich-féle háznak földszinti része – minthogy az első emelet fiók kórházul használtatik – a 250 főnyi poroszlók befogadására nem elegendő – érintkezésbe tette magát Tarczalovits Antal úrral, ennek a Soroksári utcában fekvő azon háza átengedése iránt, mely eddig a volt cs. k. rendőrség által laktanyául használtatott; ennek folytán nevezett háztulajdonos késznek nyilatkozott mondott házának földszinti és 2. emeleti részét f. é. Szt. Jakab napra, az 1. emeletet pedig f. é. Szt. Mihályra elfogadható bér mellett a városnak átengedni.”[32] Az „elfogadható bér” évi 4880 forintot jelentett,[33] egy kétemeletes épületért – amely viszont nem a Teréz- és Józsefváros határán fekvő forgalmas főút mentén (12. kép), hanem az olcsóbb ingatlanokat kínáló „Ferenc külvárosban” helyezkedett el. Rottenbiller emellett azt is javasolta, hogy a Tarczalovits-féle házba beköltöző poroszlók havi zsoldjából szálláspénzt vonjanak le, így „a házipénztárra újabb teher nem rovatik”.[34]
11. kép. A „Heinrich-ház” átépítése, földszinti alaprajz. Épült: 1871, tervezte: Schusbeck Pál.
(BFL XV.17.312. 255/1871)
12. kép. A „Heinrich-ház” egy későbbi fényképen jelölve, amikor már nem laktanyaként funkcionált. Jól látható, hogy milyen közel is esett a Rókus-kórházhoz, illetve az, hogy mennyire a város központjában helyezkedett el az épület.
(OSZK Képeslap-gyűjtemény)
A Heinrich-házat végül nem is használták a rendőrség elhelyezésének céljára, mivel a Tarczalovits-laktanyában elfértek az ide telepített gyalogos poroszlók is. A Heinrich-ház emeletén megmaradtak a kórtermek, a földszintre viszont az újonnan alakított pesti mérleghitelesítő hivatal költözött.[35]
A Soroksári (ma Ráday) és a Három Pipa (ma Erkel) utca sarkán álló Tarczalovits-házat Hild József, Pest jeles építésze tervezte (13–14. kép). A ma is álló épület több átalakításon esett át, amelyek közül az egyik legfontosabb pont a poroszlók beköltözése miatti, 1861-es volt (15–16. kép). Az alápincézett, kétemeletes laktanyában 45 helyiségben, összesen 245 fő elhelyezésére nyílt lehetőség.
13. kép. A Tarczalovits-laktanya helyszínrajza. Halácsy Sándor térképének részlete, 1871.
(BFL XV.16.b.221/21)
14. kép. A Tarczalovits-ház: a második emelet ráépítése utáni homlokzat és metszet.
Épült: 1847, tervezte: Hild József.
(BFL XV.17.b.311.12021)
15. kép. A Tarczalovits-laktanya átalakítási tervei 1861-ből. I. emeleti alaprajz (részlet).
(BFL IV.1303.f XI. 334/1861. 342. p.)
16. kép. A Tarczalovits-laktanya átalakítás utáni berendezési terve, I-II. emeleti alaprajz (részlet). 1871.
(BFL IV.1303.f XI. 334/1861. 338. p.)
A rendőrök új otthonát meglehetősen puritán módon rendezték be: a közporoszlók, körletenként tíz-tíz fő, vaságyon, szalmazsákon aludtak. Étkezni „nagy táblaasztaloknál” tudtak, a kályhákkal, edényekkel és lámpákkal felszerelt közös helyiségekben, illetve emeletenként megtalálható volt néhány másféle bútordarab, mint „öl fekvény” (kanapé), illetve olyan speciális kiegészítők, mint a „köpládák”.[36] A laktanyaparancsnok, a már említett Tóth Guidó poroszló hadnagy, egy saját, kétszobás, irodával és konyhával ellátott lakosztállyal bírt, és az alacsonyabb rangú vezetők (őrmesterek és tizedesek) is külön helyiségekben voltak elhelyezve.
A várossal kötött megállapodás értelmében a rendőrök használhatták az épület által körbezárt udvar nagy részét is, de ebből adódtak bonyodalmak:
„A vonatkozó szerződés szerént az egész ház összes helyiségei kizárólagos használatául a városi poroszlók elhelyeztetésére kibéreltetvén, a háziúrnak ezek nyomán joga nem volna jégvermet ott másnak kibérelni vagy pedig a kocsiszínt saját használatára visszatartani. Az illető háztulajdonos azonban e tárgyak iránt meghallgattatván oda nyilatkozott, hogy a jégverem az idézett szerződvény 3. pontjában körülírt, és a szomszéd házban a poroszlók számára felállított markotányosság használatára kiadatván és így a poroszlók közvetett használatára szolgálván ez szerződés elleni eljárásnak nem mondhatik. A kocsiszínre nézve azzal mentegeti magát a háziúr, hogy ezt már a rendőrségi katonaság [sic!] az ő házábani tanyáztatása alkalmával is e célra fordította, és hogy azt a szóban forgó szerződés kötésekor is magának fenntartotta volna, hivatkozván a szerződvény megállapítására kiküldött volt városi bizottmány tagjaira, nevezetesen Rottenbiller Lipót, volt főpolgármester, és Havas Ignác, Staffenberger István volt városi képviselő urakra. Végre azon körülményt illetve, hogy többször érintett házigazda a szomszéd házának udvarát, mely a poroszlók fegyvergyakorlatára szerződésileg kiköttetett, fákkal beültette, bátorkodik alólírott jelenteni, hogy a fennálló szerződés tartalma szerént az udvar ugyan fegyvergyakorlatra átengedtetett, de azért nem köttetett ki, hogy ott fákat ültetni ne legyen szabad, és minthogy e fák, melyek száma húsz darabot felül nem haladja, csak kisebb térre szoríttattak, és alólírt nézete szerént a fegyvergyakorlatot legkevésbé sem gátolják, sőt élő fák alkalmaztatása kivált ily nagy téren közhasznú intézkedés, e tekintetben a poroszlói hadnagy úrnak tán oka nem volna panaszra (…)”.[37]
A volt Tarczalovits-ház – hála a műemléki védelemnek és felújításoknak (17–19. kép) még ma is áll.[38]
17. kép. A Tarczalovits-laktanya a műemléki felújítás előtt, 1952 körül.
(BFL XV.17.e.306.a. 2804.)
18. kép. A Tarczalovits-laktanya Ráday utcai homlokzata a műemléki felújítás után, 1965.
(BFL XV.17.e.306.a. 2804.)
19. kép. A Tarczalovits-laktanya udvari homlokzata a műemléki felújítás után, 1965. A jobboldalt látható, alacsonyabb épületet a 20. sz. elején garázsnak épült, mára lebontották.
(BFL XV.17.e.306.a. 2804.)
A harmadik nagyobb laktanyát tulajdonosáról csak Rombach-házként emlegették. Ez az épület szintén a ferencvárosi Soroksári (ma Ráday) utcában található, de a Tarczalovits-laktanyától kissé távolabb, a Kinizsi utca sarkán. Az önkényuralmi időszakban már állomásoztak itt lovas rendőrök, de 1861 után a Rombach-ház lett a ferencvárosi alkapitányság székhelye (20. kép). A szabadságharc előtti önkormányzati szervezet visszaállításával viszont az 1850-es években megszüntetett mezei kapitányság is újjáalakult, és élére az a Keresztes Károly került, aki már 1848 óta viselte ezt a tisztséget.[39] A mezei kapitányság, amely döntő részben Pest külterületein, s főként az akkor még kevéssé városias Kőbányán végezte tevékenységét, szintén a Rombach-laktanyában volt elhelyezve, mivel Keresztes Károly egy személyben látta el a ferencvárosi alkapitányi, illetve a mezei kapitányi feladatokat. Az újjászervezett pestvárosi rendőrség 360 főt számlált.
20. kép. A Rombach-laktanya. Grafika az épület 1870 körüli állapotáról.
(FSZEK Budapest Gyűjtemény, lelt. sz.: bibFSZ01486604)
A kiegyezést követően a pesti rendőrség vezetője Thaisz Elek maradt, akinek közvetlen felettese nem a városi tanács, illetve a főpolgármester, hanem a belügyminiszter lett. Ez a főkapitány sajátságos vezetési stílusa miatt sok feszültséget indukált.[40] A Szentkirályi Mór főpolgármester és Thaisz közötti nézeteltérések perhez vezettek, ám végül a főkapitány megmaradt posztján.[41] A kiegyezés utáni évek rendőrségéről, az állomány elhelyezéséről, valamint a városegyesítés környékének változásairól a következő cikk számol be.
Levéltári források
Budapest Főváros Levéltára (BFL)
IV.1202.a Pest város tanácsának iratai. Tanácsülési jegyzőkönyvek.
IV.1303.f Pest város tanácsának iratai. Tanácsi iratok.
IV.1327.a Pest város tanácsának iratai. A pesti városkapitány iratai.
XV.17.e.306.a Budapest Főváros Tanácsa tervei. A Budapesti Műemlék Felügyelőség tervei és iratai.
Nyomtatott források
Csendőrségi Lapok, 1933.
Magyarkoronaországot Illető Országos Törvény- és Kormánylap, 1850.
Sürgöny, 1861.
Felhasznált irodalom
[1] A városegyesítési törvény előkészítésekor a rendőrség szerepéről, fenntartásáról kifejtett elveket, az ezekről lezajlott vitákat és a Fővárosi Rendőrség megalakulását részletesebben lásd: Herédi 2022.
[2] Tanulmányom csak a Duna jobb partjára koncentrál, mivel a főváros fejlődése minden tekintetben Pesten volt nagyobb mértékű, de egy későbbi kutatással érdemes lesz hozzáadni a budai és óbudai rendőrségi épületek történetét is.
[3] A szintén ekkor kialakított, nagy fontosságú – és a lakosság által széles körben gyűlölt – titkosrendőrséggel itt nem foglalkozom, mivel ez a tevékenysége jellegénél fogva nem igényelt épületeket; a besúgórendszerről lásd pl. Deák 2015.
[4] Csendőrségi Lapok, 1933. február 14. 110. p.
[5] BFL IV.1202.a 395. kötet 336–338. p.
[6] Wildner 1939. 77. p.
[7] Török [1938] 10. p.
[8] Török [1938] 55. p.
[9] Magyarkoronaországot Illető Országos Törvény- és Kormánylap, 1850. április 27. (IX. darab, 48. sz., 94. lap)
[10] Vörös 1978. 126. p.
[11] Lásd pl. Berzeviczy 1922., vagy később Borbély–Kapy 1942.
[12] Parádi 1996. 61. p.
[13] Flaxmayer [1937.] 144–145. p.
[14] BFL IV.1303.f 2886/1850-52.
[15] Josef Prottmann von Ostereck bárót 1850-ben nevezték ki pest-budai cs. kir. rendőrigazgatónak. Wildner 1939. 76. p., Flaxmayer [1937.] 141. p.
[16] Berzeviczy 1922. 174. p.
[17] A pesti kerület központjaként Pestre helyezték a 6. csendőrezred székhelyét is – mint ahogyan napjainkban is egyaránt Budapesten működik mind a fővárosi, mind a Pest vármegyei rendőrfőkapitányság. Parádi 1996. 59. p.
[18] Czaga 1995. 145–146. p.
[19] Flaxmayer [1937.] 145. p.
[20] BFL IV. 1303.f I. 818/1860.
[21] BFL IV.1303.f I. 845/1860.
[22] Thaisz Elek (1820–1892) Pest, majd Budapest rendőri szervezetének főkapitánya korának meghatározó, egyszersmind ellentmondásos alakja volt. Borbély-Kapy 1942. 15–19. p.
[23] Ezeket a kifejezéseket a korban szinonimaként is használták.
[24] Horváth J. 1995. 160. p.
[25] Pl. a Pest megyei Honvédsegélyező Bizottmány külön ajánlással fordult a pesti tanácshoz, hogy az általuk felkarolt, egykori szabadságharcosokat álláshoz juttassák. IV.1303.f XI.15/1861. 155–159. p.
[26] A szabadságharc leverését követően a császári karhatalom összeszedte a városban található fegyvereket – civilekét és a hatósági szolgálatban lévőkét egyaránt. Az újjáalakult rendőrségnek azonban természetesen szüksége volt fegyverekre is, ám azok megszerzése még 1861-ben sem volt egyszerű feladat. BFL IV.1303.f XI. 15/1861. 194–195. p., Horváth J. 1995. 159. p.
[27] BFL IV.1303.f XI. 334/1861. 8–9. p.
[28] BFL IV.1303.f XI. 334/1861. 46–60. p.
[29] Az átadáskor még egy laktanya szóba került – a Budán, a krisztinavárosi Attila úton állt Makk-ház. Itt kevés lehetőség volt lovak elhelyezésére, illetve a kiküldött pesti tanácsnokok általánosságban nem találták átvételre megfelelőnek. BFL IV.1303.f. XI. 334/1861. 8–9. p. Ehhez képest még évekig a budai városi rendőrség működött benne (újabb tulajdonosáról Aszalay-laktanyaként ismerték), majd iskola épült a helyén.
[30] Kacskovics Lajos tanácsnok jelentése a tanácsnak, 1861. május 19. BFL IV.1303.f XI. 334/1861. 34–36. p.
[31] BFL IV.1303.f XI. 334/1861. 43–44. p.
[32] BFL IV.1303.f XI. 334/1861. 40–42. p.
[33] Sürgöny, 1861. július 6.
[34] BFL IV.1303.f XI. 334/1861. 42. p.
[35] BFL IV.1303.f XI. 334/1861. 109–113. p.
[36] Horváth J. 1995. 167–168. p.; a helyiségenkénti berendezés felsorolását jegyzék rögzítette: BFL IV.1303.f XI. 334/1861. 87–90. p. A „köpládák” elhelyezése a laktanyában a poroszlók körében is elterjedt bagózás jelenségére hívja fel a figyelmet. Magyar Néprajzi Lexikon 1977. 187. p.
[37] Weinberger István városi gazda jelentése, 1862. április 28. BFL IV.1303.f. XI. 334/1861. 157–158. p.
[38] BFL XV.17.e.306.a 2804.
[39] A mezei kaptányságról bővebben lásd: Herédi 2020.
[40] Horváth J. 1995. 179–182. p.
[41] Az ítélet ellen fellebbezett a pesti törvényszéki főügyész, példákkal illusztrálva, és részletesen kifejtve, hogy miért megengedhetetlen Thaisz viselkedése, autoriter vezetési stílusa, ám ő sem tudta elérni, hogy a főkapitányt menesszék posztjáról. Francisi 1868.