Kétszáz éve látogatta végig Rudnay Sándor hercegprímás Pest, Buda és Óbuda plébániáit, és kétszáz éve adta ki Schams Ferenc részletes városleíró munkájának második kötetét Budáról. Szeptember elseje, a tanévkezdet alkalmából ezen két forrásból kiindulva bemutatjuk, milyen keretek között zajlott ekkoriban a három városban az alapfokú oktatás: hányan jártak egy-egy osztályba és milyen feltételek mellett végezték munkájukat a tanítók.
1925. augusztus 13-án Ostende-ben írták alá Budapest székesfőváros és a külföldi hitelezők képviselői azt az egyezményt, amelyben megállapodtak a háború előtti kölcsönök törlesztése és kamatfizetése újra felvételének feltételeiről és az 1914 óta felgyülemlett hátralék kezeléséről. A kölcsönök történetét és felvételük célját Garami Erika cikke (Levéltári Mozaikok 2022/9. szám) foglalta össze. A kölcsönök felvételekor, az aranyalapú valuta, a stabil árfolyamok korában a döntéshozók horizontján nem (de az eladósódás ellenzőién sem) szerepelt az árfolyamok szélsőséges eltolódásából eredő kockázat.
A korona értékének zuhanása azonban horribilissé duzzasztotta a valutában fennálló, eredetileg elviselhető mértékűnek és jól kigazdálkodhatónak tűnő tartozásokat. Ennélfogva Budapest a békeszerződés aláírása után sem tudta a fizetést megkezdeni. A kérdés rendezése a főváros életében a normalizálódás, a békegazdálkodásra való áttérés nélkülözhetetlen feltétele volt. Addig nem lehetett szó szilárd alapokon nyugvó költségvetésről és városfejlesztésről, ameddig bizonytalan volt, hogy a kölcsönök törlesztésénél a következő évekre milyen terhekkel kell számolni, nem beszélve annak következményeiről, hogy a főváros nem fizető adósként állt a pénzvilág előtt. A kölcsönrendezés történetéről részletesebben a Fons folyóiratban megjelent két részes tanulmányunkból lehet tájékozódni: I. rész, II. rész.
Budapest világvárossá válása nagyléptékű beruházásokat igényelt, amelyhez a szükséges forrásokat részben kölcsönfelvétel útján teremtette elő. Kölcsönök felvétele nem szükségszerűen jár együtt értékpapírok kibocsátásával: a rövid lejáratúak jellemzően értékpapírok kibocsátása nélkül (pl. kövezőkölcsön útburkolásra, Szent István-templom építésére), a hosszú lejáratú, törlesztéses kölcsönök jellemzően értékpapírok kíséretében jelentek meg. Jelen írás ez utóbbi kötvények, kötelezvények útját kíséri végig, amelyek Budapest Székesfőváros 1945 előtti adósságának mintegy kétharmadát tették ki.
1919. június 24-én a késő esti órákban a Márvány utca 40. szám alatti ház lakói hangos szóváltásra lettek figyelmesek. Ekkor páran a lépcsőház felé siettek, de addigra már egy fegyver is eldördült, amely során az egyik lakótársuk életét vesztette. Az ügy lezárását csak a proletárdiktatúra bukása után tudták befejezni, de a gyilkos nem sokáig maradt a rács mögött.
A Péterfy Sándor Utcai Kórház közelmúltban előkerült naplója adatgazdag leírásokat tartalmaz a forradalom alatt a kórházban szolgálatot teljesítő személyzetre, a jellemzően harci sérüléseket követő műtéti eljárásokra és a sérültekre vonatkozóan. A napló a környéken zajló eseményeket is tükrözi, például a Köztársaság téri pártház ostromának következményeit. A sok sérült ellátását különböző szakterületek orvosai együttesen tudták ellátni, a műtétek dokumentálására sokszor csak utólag került sor.
A budapesti állatkert több mint másfél évszázados története során többször is felmerült a zoológiai és botanikus kert elköltözésének ötlete, de legközelebb ehhez a második világháború utáni fél évtizedben került az intézmény. A háborút erősen megsínylő állatkertet egy fejlesztett formában kívánták Budára költöztetni. A több terv közül a Kuruclesen létesítendő hosszú évekig tartotta magát – részben Nádler Róbert igazgatónak köszönhetően – , majd végül a többihez hasonlóan ez a terv is „füstbe ment”.
Az évforduló kapcsán korabeli naplórészletek idézésével kíséri végig a cikk a pengő hiperinflációját, a párhuzamosan forgalomban lévő többféle papírpénz hátterét. Bemutatja a megfeszített pénzkibocsátás és az új valuta előkészítésének körülményeit, kitér a nagy érdeklődéssel várt valuta bevezetésére többek között a Lúdas Matyi szatirikus lap írásai, karikatúrái segítségével. Képet ad az első forint és fillér fém- és papírpénzekről, valamint arról, hogyan fogadták kezdetben az új valutát.
A cikk az óbudai zsidóság 18-19. századi életét mutatja be, valamint az 1821-ben megnyílt, ma is álló zsinagóga építésének történetét, illetve annak elődjeit. Míg a Nepauer Máté-féle zsinagóga (1767-1769) a közép-európai barokk zsinagógaépítészet jelentős emléke volt, az 1821-ben, a Pollack Mihály szellemében dolgozó Landherr András-féle klasszicista zsinagóga stílusteremtő épületté vált. A levéltár őrizetében lévő jegyzőkönyveiból feltárulnak az építés körülményeinek nem, vagy kevéssé ismert részletei, így az ülőhelyek megváltásával kapcsolatos feljegyzések
1894-es megnyitásától kezdve a Szent László Kórház a hazai járványügy meghatározó intézményévé vált, története jól tükrözi a fertőző betegségek gyógyításának korszakonkénti fejlődését. Az 1921-ben függetlenné vált kórház mozgalmas, a járványok mellett szervezeti átalakításokkal átszőtt történetét, kiemelkedő orvosainak munkásságát ismerteti a cikk, alapításától kezdve az építkezések, a járványok nyomán fellépő igények szerinti bővítések és fejlesztések részletezésével.
1828-ban nyitotta meg kapuit az első magyar kisdedóvó intézet a Krisztinavárosban. Mi késztette az alapítót óvoda létrehozására kevésbé tehetős családok gyermekei számára? A másfél évestől hét esztendős kisgyermekeket foglalkoztató intézmények történetét, ahol a játék mellett oktatták is a lányokat, fiúkat és az alapító, Brunszvik Teréz nem könnyű sorsát idézi fel a cikk, hiszen Brunszvik később kiszorult az általa indított óvodai mozgalomból. A siker bizonyítéka, hogy még életében több mint 80 óvoda jött létre.