A hidak történetét több szempontból vizsgálták már, ám történetüket leginkább az építésük, a háborús sérüléseik és az azt követő, valamint egyéb időkben véghezvitt felújításaik határozták meg. Kevesebb szó esett a hidak, az átkelés biztosításán túli, más jellegű, netán különleges, a történelmet is formáló szerepéről. A következő írásunk két ilyen fontos eseményt örökít meg a Lánchíd példájával.
Szent István király felesége, a bajor származású Boldog Gizella kultuszával elsősorban Veszprém városában találkozunk, de Budapesten vannak hozzá kapcsolódó emlékek. Ennek egyik példájaként mutatjuk be a Gizella Királyné Leánygimnázium történetét. A belvárosi iskola Gizella tiszteletének erősítése céljából vette fel a királyné nevét 1922-ben. Az intézmény 1941-ben Budára költözött, majd 1949/1950-re a kommunista hatalom először a „Királyné”, ezután a „Gizella” nevet törölte az iskola nevéből.
Amikor Budapest egyesítésének gondolata felmerült, elsősorban Buda és Pest szabad királyi városok nagy múltú, sűrűn beépített- és lakott, gazdaságilag is jelentős belső városrészeinek sorsát szerették volna szorosabban összekötni, amihez Óbuda mezőváros csatlakozása is eléggé kézenfekvőnek látszott. Később bizonyos megfontolások alapján egyes külterületek, vagy különleges helyzetű városrészek szabályozásáról is gondoskodtak – ilyen volt pl. a Margitsziget. Ugyanakkor Pestnek nagy kiterjedésű tartozékai is voltak, amelyek a lakosság számában, vagy az urbanizáció mértékében nem érhettek fel a belsőbb kerületekkel.
Sokan így vélekedtek Kőbányáról is, holott az 1860-as évek végére itt már fontos előre lépések történtek a városiasodás felé, és az ide települt üzemek is jelentős gazdasági erőt képviseltek. Azonban ahhoz, hogy a honatyák Kőbányát komolyan vegyék, és végül tizedik kerületként csatlakozhasson a főváros területéhez, az itt érdekelt birtokosoknak, és gyártulajdonosoknak is össze kellett fogniuk. A következő írás erről számol be.
1919. június 24-én a késő esti órákban a Márvány utca 40. szám alatti ház lakói hangos szóváltásra lettek figyelmesek. Ekkor páran a lépcsőház felé siettek, de addigra már egy fegyver is eldördült, amely során az egyik lakótársuk életét vesztette. Az ügy lezárását csak a proletárdiktatúra bukása után tudták befejezni, de a gyilkos nem sokáig maradt a rács mögött.
A budai Várnegyed évszázados épületei között szinte észrevétlenül bújik meg a Tárnok utca 6. alatti egyemeletes lakóház, amely szerény méretei ellenére igencsak nagy múlttal rendelkezik. Ma már nyoma sincs, de közel száz évig ismert fűszerüzlet működött itt. A bolt alapítója, Privorszky János mégsem kereskedelmi tehetsége, hanem magánéleti kicsapongása miatt érdekes az utókor számára. A tanulmány bemutatja a fűszerkereskedő 1841-ben kitudódott szerelmi botrányát, valamint az üzlet és a ház további tulajdonosait is.
Az 1920-as évek elején új kifejezés tűnt fel a hazai sajtóban: a házparcellázás. A megnevezéssel a meglévő bérházak lakásonkénti eladásának és társasházzá alakításának terjedni kezdő gyakorlatát illették. A fővárosi lakhatás tulajdonviszonybeli alapjait megbolygató jelenség a társasházak budapesti terjedésének második hullámát jelentette. A társasházak 1907-től jelentek meg a városban mint újonnan épített szövetkezeti házak. Kibontakozó terjedésüknek azonban a háború kitörése gátat vetett, olyannyira, hogy a lakásépítés háború utáni évekre is kitolódó szünetelése miatt az 1920-as évek közepéig az öröklakásépítés sem tudott újraindulni. A háború által előidézett kényszerszünetben a társasházeszme a fennálló bérlakások tulajdonviszonyainak átalakításával bukkant újra felszínre.
A Terézváros központjában található, 1883-tól képzőművészeti mesteriskolával és műteremlakásokkal beépült és részben felparcellázott Epreskert nevében máig őrzi Pest szabad királyi város egykori epreskertjének emlékét. A Mária Terézia és II. József gazdaságpolitikája jegyében a selyemtermelés alapanyagául szolgáló selyemgubó készítéséhez elengedhetetlen és országszerte telepített eperfák a XX. század közepéig a magyar tájkép elmaradhatatlan elemének számítottak, mára viszont teljesen eltűntek köztereinkről, kertjeinkből. Jelen írás a Pest város gazdálkodásában marginális szerepet játszó, de városképi és városszépítési szempontból annál jelentősebb, 1771-ben létrehozott és többször áthelyezett pesti epreskertek történetébe enged bepillantást.
A budapesti állatkert több mint másfél évszázados története során többször is felmerült a zoológiai és botanikus kert elköltözésének ötlete, de legközelebb ehhez a második világháború utáni fél évtizedben került az intézmény. A háborút erősen megsínylő állatkertet egy fejlesztett formában kívánták Budára költöztetni. A több terv közül a Kuruclesen létesítendő hosszú évekig tartotta magát – részben Nádler Róbert igazgatónak köszönhetően – , majd végül a többihez hasonlóan ez a terv is „füstbe ment”.
A cikk az óbudai zsidóság 18-19. századi életét mutatja be, valamint az 1821-ben megnyílt, ma is álló zsinagóga építésének történetét, illetve annak elődjeit. Míg a Nepauer Máté-féle zsinagóga (1767-1769) a közép-európai barokk zsinagógaépítészet jelentős emléke volt, az 1821-ben, a Pollack Mihály szellemében dolgozó Landherr András-féle klasszicista zsinagóga stílusteremtő épületté vált. A levéltár őrizetében lévő jegyzőkönyveiból feltárulnak az építés körülményeinek nem, vagy kevéssé ismert részletei, így az ülőhelyek megváltásával kapcsolatos feljegyzések
A 19. század második felében indultak meg azok a közegészségügyi intézkedések, amelyek hatására a 20. század első felében nagymértékben visszaszorultak a járványok. A cikk kitér a víz tisztaságának és az oltásoknak a fertőzésekben betöltött szerepére is. A szakszemélyzet képzése, a lakosság felvilágosítása és a megelőzés hangsúlyozása nagyban elősegítette a járványok okozta mortalitás csökkenését. A cikk hangsúlyozza a Székesfővárosi Központi Fertőtlenítő Intézet és a Székesfővárosi Bakteriológiai és Közegészségügyi Intézet közegészségügyben betöltött szerepét.